A gyermekem születése előtt a munka-magánélet egyensúly a munka javára billent, és egyensúlyról szó sem volt. Miután megszületett a kislányom, két évig otthon voltam vele, akkor a munka nem rúgott labdába az egyensúly kialakításakor. Azóta hol ide, hol oda billen a mérleg nyelve, de tökéletes egyensúlyba talán ez soha nem fog kerülni, mert az azt jelentené, hogy mozdulalanságba kényszeríteném magam és a körülöttem élőket.
Másrészt viszont igyekszem úgy élni, hogy ne merüljön fel az egyensúly hiánya az életemben. Mivel többnyire azt csinálom, amit szeretek, élvezetből írok. Máskor „evés közben jön meg az étvágy”, és egy-egy cikk születése közben jövök rá, mennyire szeretem, amit csinálok, még ha eleinte nehezen is ülök le a gép elé.
Tényleg mindig igaz az, hogy dolgozni rossz, és csak az élet más területein találhatunk magunkra? Hogy a munkát túlélni kell, az életet viszont élvezni is lehet?
Csak élvezettel lehet…
A munka nem az élet ellentéte, hanem annak része, ahogy a család, a barátok és más közösségek is, amelyeknek tagjai vagyunk. Ugyanúgy hozzájárulhat az életünk szebbé tételéhez, mint a családunkkal, a barátainkkal töltött percek. Azaz egyáltalán nem egyensúlyoznunk kell megtanulni, hanem a helyén kell kezelnünk a dolgokat: a munkát is az életünk részeként kezelni. A művészet pedig, hogy úgy alakítsuk az életünk részeit, hogy mindegyiket szeressük.
Az életben számtalan dolog van, amelyet szívesen csinálunk, és amelyet gyűlölünk. Ha valamit szeretünk csinálni, már alig várjuk, hogy csinálhassuk, ha épp benne vagyunk, úgy érezzük, repül az idő, magával ragad a cselekvés, és utólag úgy érezzük, feldobta a napunkat.
Ha legalább naponta 20 százaléka a cselekedeteinknek ilyen, valószínűleg elkerülhetjük a kiégést.
A legegyszerűbb módja, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, hogy egy átlagos hetünkön készítünk egy listát. Az egyik oszlopba azokat a feladatokat gyűjtjük össze, amelyeket szeretettel végzünk, élvezetet okoznak, észre sem vesszük, hogy közben dolgozunk, a másikba pedig azokat, amelyeket nem szívesen végzünk el, nekifogni is nehézséget okoz, közben sem érezzük magunkat feldobva, és amint végeztünk vele, azt kívánjuk, bárcsak soha többé nem kellene ilyesmit csinálnunk.
Ha nincs lehetőségünk csak azt csinálni, amit szeretünk, találjuk meg az élvezetet abban, amit csinálunk!
Természetesen számtalan olyan feladatunk lesz az egy hét alatt, amelyik egyik oszlopba sem illik, de ha tudatosan odafigyelsz arra, hogy épp mivel foglalatoskodsz, és igyekszel megszeretni a munkádat, a hét végére rájössz, hogy valójában milyen sok olyan feladatod van, ami tetszik, és amivel szívesen foglalkozol.
Ha valamit élvezettel csinálsz, érzelmileg is feltöltődsz, és olyan pozitív élmények érnek, amelyek feldobnak. Ha felismered ezt, és képes vagy a magad javára fordítani, akár úgy is alakíthatod a munkakörödet, hogy több olyan tennivalód legyen, ami örömet visz a munkádba, és amit jószívvel végzel. Ezáltal idővel, akár a beosztásod, a feladatköröd is változhat, ezáltal pedig jobban kihasználhatod az erősségeidet is.
A hangsúly tehát nem a munka és a magánélet egyensúlyán van, hanem hogy lépésről lépésre, hétről hétre, tudatosan igazítsunk mindent az élvezetes munkavégzés irányába. Ha szívesen csináljuk, máris nem fáradságos munkaként tekintünk rá, és nemcsak mi, a kollégáink és a családtagjaink is jobban érzik magukat a környezetünkben.