Másrészt viszont igyekszem úgy élni, hogy ne merüljön fel az egyensúly hiánya az életemben. Mivel többnyire azt csinálom, amit szeretek, élvezetből írok. Máskor „evés közben jön meg az étvágy”, és egy-egy cikk születése közben jövök rá, mennyire szeretem, amit csinálok, még ha eleinte nehezen is ülök le a gép elé.
Tényleg mindig igaz az, hogy dolgozni rossz, és csak az élet más területein találhatunk magunkra? Hogy a munkát túlélni kell, az életet viszont élvezni is lehet?
Csak élvezettel lehet…
A munka nem az élet ellentéte, hanem annak része, ahogy a család, a barátok és más közösségek is, amelyeknek tagjai vagyunk. Ugyanúgy hozzájárulhat az életünk szebbé tételéhez, mint a családunkkal, a barátainkkal töltött percek. Azaz egyáltalán nem egyensúlyoznunk kell megtanulni, hanem a helyén kell kezelnünk a dolgokat: a munkát is az életünk részeként kezelni. A művészet pedig, hogy úgy alakítsuk az életünk részeit, hogy mindegyiket szeressük. Olvass még a témában
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
„Pékségem van, állandóan izzadt lisztes vagyok” – Mi az a szakma, amit idealizálunk, pedig nem is élvezetes?
Ha ezt érzed a munkahelyeden, minél hamarabb váltanod kell
Mi a szakmád? Megmondom, hogyan élsz!
Az életben számtalan dolog van, amelyet szívesen csinálunk, és amelyet gyűlölünk. Ha valamit szeretünk csinálni, már alig várjuk, hogy csinálhassuk, ha épp benne vagyunk, úgy érezzük, repül az idő, magával ragad a cselekvés, és utólag úgy érezzük, feldobta a napunkat.
Ha legalább naponta 20 százaléka a cselekedeteinknek ilyen, valószínűleg elkerülhetjük a kiégést.
A legegyszerűbb módja, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, hogy egy átlagos hetünkön készítünk egy listát. Az egyik oszlopba azokat a feladatokat gyűjtjük össze, amelyeket szeretettel végzünk, élvezetet okoznak, észre sem vesszük, hogy közben dolgozunk, a másikba pedig azokat, amelyeket nem szívesen végzünk el, nekifogni is nehézséget okoz, közben sem érezzük magunkat feldobva, és amint végeztünk vele, azt kívánjuk, bárcsak soha többé nem kellene ilyesmit csinálnunk.
