Tényleg a 40-es és a 60-as éveinkben öregszünk a legjobban? Kutatások ezt igazolják

Tényleg a 40-es és a 60-as éveinkben öregszünk a legjobban? Kutatások ezt igazolják

Címlap / Életmód / Egészség / Tényleg a 40-es és a 60-as éveinkben öregszünk a legjobban? Kutatások ezt igazolják

Azt gondolod, hogy az öregedés az évek múlásával egyenesen arányos? Tévedsz – legalábbis egy új megközelítés alapján, mely szerint a biológiai öregedés hirtelen megkezdődve, a 40-es és 60-as években ugrik a legnagyobbat, ugyanis ekkor következik be a leggyorsabban.

Nem biztos, hogy még érvényben van az a megközelítés, hogy egy bizonyos kor után elkezdünk öregedni, és ahogy telnek az évek, szépen lassan felbukkannak az öregedés egyes látható jelei rajtunk. A hangsúly a szépen-lassan kifejezésen van. Egy új tanulmány szerint ugyanis az emberek egész életük során átlagosan két gyors lefolyású biológiai öregedési perióduson mennek keresztül. Tehát ahelyett, hogy fokozatosan öregednénk, testünk 44 évesen és 60 évesen megy át egy-egy gyors biomolekuláris eltolódáson. 

A kutatás szerint testünk öregedése kétszer következik be rohamszerűen

A vizsgálatban 25 és 75 év közötti eltérő etnikai hátterű embert vizsgáltak. Az egyénektől származó mintegy 135.000 molekula és mikroba vizsgálata után kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az emberi test életében két jelentős kitörés jelenik meg. A drámai változások az öregedést tekintve pedig ekkor következnek be a leggyorsabban.

Dr. Michael Snyder, a kaliforniai Stanford Medicine genetikai professzora szerint a negyvenes évek közepén és a hatvanas évek elején drámai változások mennek végbe a testünkön. Ezek közül különösen intenzívek a hatvanas évek környékén bekövetkezőek. A tudósok a kutatáshoz 108 résztvevőtől vettek több mint 5400 vér-, széklet-, bőr-, száj- és orrváladék mintát. Ezt követően megvizsgálták a minták molekuláris tartalmát.

Az eredmények kiértékelése során azt találták, hogy a minták 80%-a nemlineáris változást mutatott. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos életkorokban az emberek jobban és kiugróan megváltoztak, kiváltképp a 40-es és a 60-as éveikben.

Ezzel alátámasztották azt a korábbi elméletet, hogy a biológiai öregedés nem egyenesen arányos a kor múlásával, hanem időszakonként bizony rohamosan felgyorsul.

Dmitry Ageev/istockphoto.com

Ezek az életkori változások várhatók

Ha a kutatás tényleg beigazolódik, akkor a negyvenes éveinkben alkohol- és zsíranyagcserével, a hatvanas éveinkben pedig szénhidrát-és anyagcserével, veseműködéssel és immunszabályozással kapcsolatos problémák kerülhetnek előtérbe. Synder szerint a 60-as évektől jelentős biológiai hanyatlás figyelhető meg az egyéneknél. Ekkor megnő a szívbetegségek előfordulása vagy éppen a szervezet elveszíti a fertőzések elleni védekezés képességét.

A szakember hozzátette, ez természetesen nem húzható rá minden emberre, ám a rossz életmód, az egészségtelen étkezés, a mozgás hiánya, az alkoholfogyasztás vagy a stressz tényezők összhatása nagyban hozzájárulhat a kutatás eredményét adó betegségek kialakulásához.

A negyvenes évekbeli hanyatlás vélhetően a több ülőmunkának, a magas munkahelyi stressznek is köszönhető. Synder szerint mivel ekkor következik be a legtöbb válás, így a magas stresszfaktor és az öngondoskodás hiánya is nagyban közre játszhat.

Sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért

A kutatók úgy vélik, annak ellenére, hogy az öregedést még nem tudta soha senki megállítani, vannak dolgok, amelyeket megtehetünk annak érdekében, hogy minőségi életet éljünk, jó sokáig. Mit tehetsz a molekuláris hanyatlás elkerülése érdekében? A szakemberek szerint fogyassz gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendet, kerüld el a súlygyarapodást, a cukorbetegség és a magas vérnyomás szabályozása mellett pedig ints búcsút a káros szenvedélyeidnek.

Arra buzdítanak mindenkit, hogy növeljenek izomtömeget sportokkal és edzésekkel, iktassanak be az étrendjükbe minél több gyulladáscsökkentő élelmiszert és sok-sok antioxidánst, illetve növeljék a C- és E-vitamin mennyiségét a molekulák stabilizálása érdekében. 

Nyitókép: AleksandarNakic/istockphoto.com

VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!