A lány
Két osztálytársammal együtt a gimi utolsó két évében végig szekáltunk egy lányt. Másik iskolából jött át hozzánk, nem ismert senkit, nem voltak barátai, így szegény könnyű préda volt. Ma már nagyon bánom az egészet és próbáltam rákeresni Facebookon, hogy bocsánatot kérjek tőle, de nem találtam, mert elég hétköznapi neve van. Osztálytalálkozókra mondanom sem kell, hogy nem jár, így valószínűleg soha nem fogom tudni megmondani neki, hogy sajnálom. A lányom most nyolcadikos és őt is szekálják. Borzasztó látnom, ahogy szenved és még rosszabb, hogy tudom, hogy egykor én is „elkövető” voltam.
Bosszú
18 évesen hozzámentem feleségül egy 40 éves férfihoz, aki manipulált, hitegetett és becsapott, mert kiderült, hogy tulajdonképpen anyámon akart bosszút állni, aki évekkel azelőtt kikosarazta. A románc „eredménye” négy év pokoli házasság, egy elhúzódó válás és a szüleimmel való kapcsolat teljes megromlása lett. Tudom, hogy még fiatal voltam és a felelősség az idősebb férfit terheli, de hallgathattam volna anyámra, aki elmondta, mi a helyzet, de én nem hittem neki mert azt gondoltam, féltékeny a boldogságomra.
Olvass még a témában
Elveszett évek
Imádtam egyetemre járni és a szüleim azt mondták, ameddig tanulok, ők eltartanak, mert a tanulmányaim a legfontosabbak. Ez azt eredményezte, hogy három diplomám lett és elvesztegettem egy csomó évet a felsőoktatásban. Buliztam és tanulgattam, de nem azt, ami hasznos volt, hanem azt, ami érdekelt. Most 30 éves vagyok, három abszolút felesleges és értéktelen diplomával, nulla munka- és élettapasztalattal.
A cikk folytatódik, lapozz!