Evolúciót kutató tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a kutyák minden más állattól különböző módon kerülnek közel az emberekhez.
Az egyik teszt során a kutatók egy jutalomfalatot rejtettek két tál egyikébe. A kutyáknak és a farkaskölyöknek is utasítást adtak, hogy segítsenek megtalálni az ételt. A kutatók egy része a rejtett étel irányába mutogatott és bámult, a másik része kis fakockát tett a megfelelő tányér mellé. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a nyolchetes kutyák, akik alig érintkeztek emberrel, kétszer nagyobb valószínűséggel kitalálták, melyik tányérhoz kell menniük. Szemben a farkasokkal, akiket viszont az emberek neveltek.
A kontrollvizsgálatok segítségével megerősítették, hogy nem a szaglás alapján meghozott döntésekről van szó. Szó sincs arról, hogy esetleg a kutyák erőteljesebben érezték volna a jutalomfalatot.
A kutatók kiemelték, hogy a teszt nem az intelligenciáról szólt, tehát nem azt akarták vizsgálni, melyik faj okosabb, az eredmény az evolúció ékes példája. A kutya- és a farkaskölykök is egyformán ügyeseknek bizonyultak más kognitív képességek, pl. a memória és a motoros impulzusvezérlés tesztjeiben. A különbségekre csak akkor derült fény, amikor a kölykök „emberolvasási” készségeit vizsgálták.
„Sokféle módon lehet okos egy állat” – magyarázza Salomons, a kutatás egyik vezető szerzője. „Alapvető érdekük, hogy fejlesszék a megismerést, hiszen ez segítségükre van abban, hogy sikeresek legyenek az adott környezetben.”
A kutatók megemlítették azt is, hogy más tesztek már bizonyították, a kutyák harmincszor nagyobb eséllyel közelednek egy idegenhez, mint a farkaskölykök. Utóbbiak jóval gyakrabban elszaladnak, elbújnak az emberek elől, míg azok a kutyák, akikkel a tudósok együtt dolgoztak, most is kezdeményezték a kontaktusokat.
Ezt támasztja alá az a megfigyelés is, amikor lezárt edényben ételt tettek a kutyák és a farkasok elé. A farkasok megpróbálták önállóan megoldani a problémát, míg a kutyák több időt fordítottak arra, hogy segítséget „kérjenek” az embertől.