6 közös vonás a lányokban, akiket elhagyott az apjuk

Ha fejlődés kritikus évei alatt nem kapják meg a gondozó(k) támogatását és bátorítását, a serdülők nehezen tudnak egészséges önbecsülést és erős én-érzetet kialakítani. Semmi sem üzeni jobban egy kisgyermeknek, hogy nem szerethető, mint az, hogy a szülő önként elhagyja.

Amikor egy gyermeknek a saját érzelmi támaszrendszerének kell lennie, például amikor fiatal korában elhagyja őt a gondozója, gyakran irracionális félelmek és szorongások alakulnak ki nála. Ezek a nők később gyakran számolnak be arról, hogy erősen félnek attól, hogy valami rossz történik, mindig idegesek vagy feszültek. Az, hogy egy gondozó elhagyja őket, hosszú távon destabilizálhatja a biztonságérzetüket.

A félelmek kétségbeesésként jelentkezhetnek a kapcsolatokban, például ragaszkodó vagy rászoruló viselkedésként. Ezek a fiatal nők az elhagyatottságtól való félelmüket abban mutatják ki, hogy nagyon magukra veszik, ha a barátaiknak más érdeklődési körük is van, ha egy szerelmük nem viszonozza a szeretetüket, vagy ha nem hívják meg őket társasági összejövetelekre. A későbbi években az elhagyástól való félelem úgy jelentkezhet, hogy a kilépés nehézsége miatt egy egészségtelen kapcsolatban is benne maradnak, de az is előfordul, hogy éppen az ellenkező hatást váltja ki a félelem, és inkább bele sem mernek kezdeni egy kapcsolatba.

Ha a gyerekek nem tanulnak meg önnyugtató viselkedési formákat az elhagyatottságból (vagy más nyomasztó élményekből) eredő negatív és kellemetlen érzések kezelésére, előfordulhat, hogy máshol keresnek gyógyírt a fájdalmukra. A negatív érzéseket megpróbálhatják például étellel vagy valamilyen addiktív szerrel, például alkohollal vagy kábítószerekkel elnyomni.

Amikor azt az üzenetet internalizáljuk, hogy nem vagyunk méltóak a szeretetre és támogatásra, akkor nehezen tudunk asszertívak lenni azokban a pillanatokban, amikor szükség lenne rá. Néhányan ezt a negatív érzést túlkompenzálják azzal, hogy agresszívek lesznek, és egy állandó támadó attitűdöt vesznek fel, mert úgy érzik, ezzel megelőzhetik, hogy mások újra megbántsák őket. Mások küzdenek azzal, hogy kiálljanak magukért, gyakran azért, mert félnek attól, hogy igényeik vagy szükségleteik, érzelmeik kifejezésével teherré válnak, megbántanak valakit, és elveszítik a szimpátiáját.

A serdülőkori kapcsolatok során és felnőttkorban is sokan azok közül, akiket elhagytak, arról számolnak be, hogy félnek attól, hogy saját gyermekük legyen. Ugyanakkor az is előfordul, hogy nagyon korán gyermeket vállalnak, hogy valahogy "bebizonyítsák" maguknak, hogy képesek normális, szerető családot létrehozni, vagy hogy megteremtsék azt a különleges kapcsolatot, amelyből kimaradtak a saját gondozójukkal.

Hasonlóképpen sokan számolnak be arról, hogy el akarják kerülni a gyermekvállalást, gyakran azért, mert nem akarják megismételni az általuk tapasztalt viselkedést. A traumák megoldása egy másik kapcsolaton keresztül egyébként akár működhet is, de ehhez mindenképpen tudatosságra, egyes esetekben akár egy szakértő segítségére lehet szükség.