Kimutatták például, hogy a 40 év alattiak körében annak ellenére is fokozatosan csökken az oltási hajlandóság, hogy az elhunytak átlagéletkora egyre alacsonyabb.
Azonban nem csak az vizsgálják, hányan és milyen korosztályból hajlandóak oltani, regisztrálni, valamint a megkérdezettek mit gondolnak arról, milyen szakágakban dolgozókat lenne célszerű a lista elejére venni. Azt is kiderítették, milyen korlátozásokat tartunk be és hanyagolunk el:
Maszkviselés
A vírus kitörését követő első hónapokban nem volt kötelező a maszkviselés hazánkban, ennek ellenére 47%-ban voltak azok, akik viselni kezdték őket. Ez az érték fokozatosan növekedett, míg októberben elérte a ma is jellemzőnek mondható, 90-95%-os szintet. Olvass még a témában
„10 évig kerestem, és három országgal arrébb megtaláltam az anyámat” – Örökbefogadottak mesélnek róla, hogyan találták meg a rokonaikat
Ezt hozza 2026. október 12. a numerológia szerint: szabadság és változás
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
Ebben bizonyára közrejátszik az, hogy immár nem csak az áruházakban, boltokban kell viselni a maszkot, hanem országszerte, lakott területen belül mindenhol. A felmérésből kiderült az is, hogy a maszkviselést nem tudták életkori, iskolázottsági, vagy egyéb demográfiai adatokkal összekapcsolni. Az eltérő társadalmi körökben egyforma ez az arány.

Kézmosás
Úgy tűnik, sokat fejlődtünk a kézmosás terén és a tájékoztató kampányoknak köszönhetően a mindennapjaink része lett a rendszeres fertőtlenítés. A pandémia előtti időszakból sokkal inkább a nők, mint a férfiak rutinja volt ez az alaphigiéniához sorolható tevékenység, de már ötből négy férfi is többször most kezet, mint korábban. A legtöbbször egyébként, kb. 83%-ban, a pandémia kitörésekor, valamint augusztusban mostunk kezet, de stabilan 80% fölött maradt az arány december óta.

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






