Kétszáz névjegy, mégis csak két ember jut eszembe
Otthon aznap este kinyitottam a telefonom névjegyzékét, és végigpörgettem. Kétszázvalahány kontakt, és amikor arra próbáltam gondolni, kit hívnék fel, ha csak beszélni akarnék, nem eladni valamit, nem munkaügyben, csak úgy, mert rossz napom van, két nevet találtam. Az egyiknek épp kisbabája született, a másik külföldön élt, más időzónában. Nem voltak igazán elérhetők, és ez nem az ő hibájuk volt. Egyszerűen az életük ment tovább, miközben az én köreim egyre szűkültek anélkül, hogy észrevettem volna.
Sokáig azt hittem, a magány az, amikor egyedül vagyok egy lakásban péntek este, miközben mindenki más bulizik. Pedig velem nem ez történt. Volt munkám, voltak ismerőseim, jártam el kávézni néha, és a közös csoportokban is olvasgattam az üzeneteket, csak írni egyre ritkábban írtam. A baj az volt, hogy amikor egy hónapig nem szóltam senkihez a szűkebb baráti társaságból, senki nem kérdezte meg, hol vagyok. A közös chat csendben folytatódott nélkülem: viccek, gifek, aztán egy közös program, amiről már csak utólag értesültem egy fotóból.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
