Így készítettem házi kovászt! Az igazi házi kenyér titka

Így készítettem házi kovászt! Az igazi házi kenyér titka

Címlap / Életmód / Receptek / Így készítettem házi kovászt! Az igazi házi kenyér titka

Nemrég, az egyik cikkemben már említettem, hogy egy ideje a kovászolással kísérletezem. Nos, most elértem arra a szintre, hogy érdemben megírhassam a tapasztalataimat. Bevallom, én egy kis csalással vágtam bele ebbe a folyamatba, ugyanis egy kedves szomszédom biztosított számomra alap kovászt, amit csak pár napig szükséges etetni, mielőtt alkalmaznád. Tudom, most biztosan furcsán nézel a képernyőre, hogy miért kell a kovászt etetni, és egyáltalán mi is az a kovász pontosan? Nyugalom, első találkozásunk alkalmával én is így reagáltam az üvegben buborékoló ragacsos valamire.

A kovász lényegében nem más, mint liszt és víz keveréke, amit érni hagynak. A titok nyitja, amiért a kovász nem érik túl, és ez által nem válik használhatatlanná, az az etetés, ami annyit tesz, hogy friss vizet és lisztet kell a kovászhoz keverni. Az alap kovász általában 8-9 napon belül készül el, ezt már el lehet menteni hűtőbe, ahol hetekig is eláll, anélkül, hogy baja lenne, illetve ezzel készíthetünk különböző, egészséges és finom péksüteményeket.

A recept és a folyamat

Kezdésnek nézzük, hogyan is történik a kovászolás folyamata, ugyanis, bár első hallásra pofon egyszerűnek tűnik vizet és lisztet összekeverni, könnyedén elrontható a végeredmény. Amire szükségünk lesz, az két tiszta befőttesüveg, 50g liszt és 50g langyos víz.

A lisztet érdemes fele-fele arányban alkalmazni – úgy, mint 25g rozsliszt és 25g tönkölybúzaliszt, vagy más, bevált liszt –, illetve mindenképpen teljes kiőrlésű verziókat válasszunk, hogy megfeleljen az egészséges életmód elvárásainak!

Első nap mérjük az egyik üvegbe a megadott mennyiségeket, és alaposan keverjük el, ha lehetséges fakanállal – én a nyelével szoktam, mivel szűk az üvegem szája –, ezt a keveréket hagyjuk 24 órán át érni. Ha megjelennek a kis buborékok, akkor életet leheltünk a kis masszánkba, ha nem történik semmi, akkor lehet hagyni még egy napig állni, de tovább már nem érdemes várni rá.

Kovász

Az első etetést az egy nap letelte után szükséges megejteni. Vegyük elő a másik üvegünket, és mérjünk át bele a kovászból 50g-ot, majd adjunk hozzá megint 50g lisztet, és ugyanennyi langyos vizet. Ezt a folyamatot – tehát az etetést – 12 óránként szükséges megejteni az első 8-9 nap folyamán, az utolsó napokban azonban duplázhatjuk a mennyiségeket.

Ha elkészültünk, az alapkovászból érdemes egy kisebb adagot lementeni a hűtőbe, amit aztán bármikor újjá éleszthetünk, a maradékot pedig tovább etetni, vagy felhasználni sütéshez. Az interneten számtalan kenyér és más péksütemény recept található, amihez kovász szükséges, és egészségesebb megoldást kínálnak, mint a boltban kapható verziók.

A saját hibáimból tanultam

Ugye milyen pofon egyszerűnek hangzik az egész folyamat? Hát én elsőre totálisan elrontottam az egészet, így, mikor a kenyérkészítéshez érkeztem, egy kilónyi tészta landolt a kukába, mert sehogy sem állt össze. A saját hibáimból tanulva pedig összeszedtem pár tippet, mire is érdemes odafigyelni a kovászolás során!

1. Először is, ne hagyjunk ki egyetlen etetést sem! Ha éppen nyaralni készülünk, vagy fontos programunk van, ami miatt az első 9 napon nem tudjuk rendszeresen megetetni a kovászt, inkább bele se vágjunk a folyamatba.

2. Amint hűvösebbre fordul az idő, tegyük melegebb helyre a kovászt! Én pont akkor vágtam bele, mikor az első esős, hűvös nyári napok megérkeztek, és nem kapcsoltam időben, így nem tettem el a hűtő tetejéről, és bizony egyre kevesebb buborék jelent meg a kis kovászomban.

3. Végezetül pedig a tésztakészítésnél mindig alkalmazzatok kicsit kevesebb mennyiséget elsőre, mint a recept írja, és csak ha szükséges, akkor tegyetek még hozzá plusz kovászt, különben egy ragacsos, formázhatatlan bigyó lesz az eredménye!

Ha belevágtál, és sikerrel jártál, mindenképpen oszd meg a tapasztalataidat velünk is, kíváncsian várjuk az elkészült finomságok képeit!

VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!