Hírek / Kikapcsolódás / Tech és kütyük

Ennek az egy dolognak jót tett a világjárvány

Ennek az egy dolognak jót tett a világjárvány

Végre a kislányom is abba a korba lépett, hogy félretehettük a babakocsit és együtt tudott működni velem annyira, hogy bátran biciklizhessünk közösen. A lelkesedésem aztán kicsit alábbhagyott, miután két durrdefektet is sikerült összehoznom néhány hónap alatt, de hát az előző év már csak ilyen volt. Idén viszont egész biztos, hogy valódi családi programmá lép majd elő a közös bringázás, és a statisztikák szerint ezt sokan így gondolták hazánkban és világszerte egyaránt.

A pandémia drámai növekedést hozott a kerékpáreladásokban. A tömegközlekedés miatti fokozott szorongás és az edzőtermek bezárása, a mozgás intézményszerű korlátozása oda vezetett, hogy egyre többen fordultak az alternatív lehetőségekhez.

A növekvő igényt nem volt nehéz dokumentálni, ugyanis a beszállítók küzdöttek a kereslet kielégítésével, miközben a városok világszerte úgy alakultak át, hogy képesek legyenek befogadni a megnövekedett biciklisták számát.

A Medián készített egy felmérést a Magyar Kerékpárosklub megbízásából és kiderült, hogy Magyarországon is megugrott a biciklisták száma, különösen a fővárosban. A felnőttek 71% -a kerékpározik és a számuk a koronavírus óta növekedett jelentősen. 

De mit jelent ez a kerékpárok jövője szempontjából?

A kerékpározás régóta az egyik leggyorsabb, legrugalmasabb és legmegbízhatóbb módszer arra, hogy helyben eljussunk egyik pontból a másikba. Már a világjárvány előtt is milliók választották a kerékpáros közlekedést nap, mint nap: nem csak hobbiként, hanem a munkába járás eszközeként is. Most azonban olyanok is a bicikli mellett döntöttek, akik eddig távol tartották magukat a kétkerekűtől. 

Egyre többen kerékpároznak
Popartic/istockphoto.com

Néhány ország valóban díjazta és támogatta a biciklizés nyújtotta előnyöket, pl. Olaszország az új kerékpárok megvásárlását és a kerékpárok karbantartásával kapcsolatos kiadásokra 210 millió eurót különített el. Ennek keretben az olasz lakosok 500 eurós támogatásban részesülhettek. Sok más helyen alapvető szolgáltatássá nyilvánították a kerékpár-kiskereskedelmet, így az üzletek gyakorlatilag egyenértékűvé váltak az élelmiszerboltokkal.

Magyaroszágon az elektromos kerékpárokra lehet állami támogatást kérni. Legtöbb 90 ezer forint igényelhető pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához, nyomatékszenzoros kerékpárokra pedig 150 ezer forint. A támogatás mértéke legtöbb a kerékpár árának fele lehet. Mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.    

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást