Azt talán már mindenki tudja, hogy mit tesz a kék fény az ember szemével, és hogy milyen hatással van a bioritmusára: rengeteg kutatás és cikk született már arról, hogy nem szabad lefekvés előtt képernyőt nézni, vagy hogy a túl sok kijelző előtt töltött idő károsan hat a szervezetre. De azt már kevesebben tudják, hogy a bőrön is meglátszik, ha valaki túl sokat ül a laptop, az okostelefon vagy a tévé előtt.
2019-ben egyre menőbbé váltak a monitorszűrős szemüvegek, még azok is ilyet hordanak, akiknek nincs szükségük dioptriás eszközre. Ez nem meglepő, hiszen egyre többet hallani arról, hogy mennyire rosszat tesz a szemnek a képernyők által kibocsátott kék fény, és hogy milyen egészségtelen, hogy ennyi időt töltünk különböző kijelzők előtt.
A kék fény a látható fényspektrum része, akkor is ér minket, ha a szabadban tartózkodunk, ugyanis az ultraviola fény mellett a napfénnyel érkezik a felszínre. Alapvetően tehát semmi baj nincs a kék fénnyel, ha megfelelő mennyiségben éri a testünket – csakhogy olyan sokat ülünk a laptopunk, a tévé, a számítógép monitorja és a telefonunk előtt, hogy abnormális mennyiség jut belőle, ez pedig nemcsak a szemünket és a biológiai óránkat, de a bőrünket is károsíthatja.
Sötét pigmentfoltokat okozhat a bőrön
Az egyik leggyakoribb következménye annak, ha túl sok kék fény éri a bőrödet, az a pigmentfoltok megjelenése. Az ilyen foltokat örökölheti is az ember, előjöhetnek a sok napozástól vagy szoláriumozástól is, de gyakran alakulnak ki a képernyőkből áradó kék fény miatt is. Ráadásul nemcsak a foltokkal van ilyenkor probléma: ahol megjelennek, ott a bőr gyorsabban is öregszik, mint máshol.
Felgyorsítja az öregedést
Nemcsak a pigmentfoltoknál, a bőr teljes állapota esetében is elmondható, hogy a sok kék fény elősegíti az öregedést, a bőr megereszkedését, a ráncok kialakulását és a bőr textúrájának romlását.
Már akár egy órányi kék fény is megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a bőrben, ami oxidatív stresszt okozhat – magyarul felgyorsíthatja az öregedés jeleit.
Rosszabbodhatnak a már meglévő bőrproblémáid
A kék fény nemcsak új pigmentfoltokat hozhat, hanem a már meglévő bőrproblémáidat is felerősítheti, illetve a lappangó betegségeket is előhozhatja. Ilyen például a hiperpigmentáció, ami a várandós nőket is érintheti – ha egyszer kijött rajtad ilyesmi, akkor a helyzet rosszabbodhat, ha sokat ülsz képernyő előtt. Ez nem is csoda: ahogy korábban is említettük, a roncsolódás folytatódik, és folyamatosan öregszik az arcbőröd, méghozzá nem a saját tempójában.
Mit tehetsz azért, hogy minél kevesebb sérülés érje a bőrödet? Az ideális persze az lenne, ha minél kevesebb időt töltenél el képernyők előtt, de ez nagyon sok ember számára nem reális, hiszen a munkájának része az, hogy a kijelző előtt üljenek. Sokat segíthetsz azonban a helyzeten azzal, ha több C-vitamint szedsz, mint amennyit egyébként: a C-vitamin ugyanis gátolja a szabadgyökök termelődését, ezzel redukálja az oxidatív stresszt, és segíti a kollagén termelődését, ami megint csak az egészséges bőr egyik alapfeltétele.
Elég, ha megnöveled a C-vitamintartalmú gyümölcsök fogyasztását, de veheted étrendkiegészítőként is – nem tudsz belőle túl sokat fogyasztani, hiszen amit a szervezeted nem használ fel, azt úgyis kipisiled.