A hit vonzereje a titok
Ha a titok lelepleződik elveszíti vonzerejét, leleplezik, ismertté, varázstalanná „satnyul”. Nehéz dolgunk van manapság a permanens titokleleplező 21. században, ahol az ezotéria – ami eredetileg beavatottak számára hozzáférhető tudást jelentett – beépült a mindennapokba. Ahol nehéz eldönteni, mi valóban titok, figyelmünkre és kitartásunkra érdemes, és mi arcátlan figyelemvadászat. A hit valamiben óhatatlanul is magában hordozza a kizárást (a másik nézetét, a más, eltérő nézetet valló emberét). A valami mellett „lecövekelt” hit nem rugalmas, és fennáll a veszélye annak, hogy megfelelő empátia hiányában és flexibilitás hiányában dogmává (megkérdőjelezhetetlen állítássá) kövül.
Számomra rendkívül szimpatikus az a Hamvas Béla által megfogalmazott nézet, mely szerint: „az emberi lét nem halad és nem fejlődik, hanem rejtelmes módon szüntelen átlényegülésben örvényszerűen kavarog és önmagában a végső megoldást forralja.”
Ugyanakkor nagy örömemet lelem abban a meglátásban is, melyet Hankiss Elemér fogalmazott meg, hogy mi mindannyian tulajdonképpen „befejezetlen lények vagyunk. Azt is mondhatnám: szerencsére. Mert így még előttünk van az élet ezernyi lehetősége, megfejtendő titka.”
