Hit és képzelgés
Voltaire ekként vélekedik a hit kapcsán: „A hit abban áll… hogy hiszünk valamiben, mert lehetetlen (…) hogy meg vagyunk győződve valamiről, amiről valójában senki sem lehet meggyőződve.” Szerinte a hit vonatkozásában egyfajta engedelmesség történik, mely során az értelmünket önként alárendeljük a hitnek.
A hitet nem lehet kutatások górcsője alá helyezni. Ki tudná bizonyítani, hogy az indusok Visnuja ötszázszor öltött testet? Vagy egy ács fiát azért feszítettek keresztre, mert ő ezt a sorsot vállalta születése előtt magára azért, hogy feláldozza magát az emberek bűneiért? Mi a bizonyíték arra, hogy a szent iratok valójában isteni kinyilatkoztatások? Hogy kürtök szavára omlottak le hatalmas falak? Hogy egy Jónás nevű embert lenyelt egy cethal, három napig volt a gyomrában, majd élve partra került? Hogy egy Bálám nevű szamár emberhangon beszélt? Mi az, ami megkülönbözteti a hitet a merő képzelgéstől?
Hogyan szabadulhatunk meg a vakhittől? Hogy a buzgóságunk, keresésünk és kíváncsiságunk ne tegyen bennünket egy olyan eszme vagy elképzelés „kiszolgálójává”, amelyről nem győződtünk meg? Amelynek mibenlétét nem szűrtük át magunkon. Olvass még a témában
Egyáltalán mi vezérli a hitet: az érzelmeink, vagy az értelmünk? Mire érdemes támaszkodnunk (kicsit mindkettőre)? Csupa mindig kérdőjellel szereplő gondolatsor.
