Pár évvel ezelőtt találkoztam a jógával először testközelből. Addig csak szerettem volna elmenni egy tanfolyamra, de sosem mertem rávenni magam. Nem vagyok az a csoportban edző fajta, így elég sokáig küzdöttem, míg eljutottam odáig, én bizony megyek.
Amikor az első órán elkezdtünk ismerkedni az ászanákkal (még csak elméletben), a légzőgyakorlatokkal, és egyáltalán az egész mögöttes filozófiával, nem hittem el, hogy meg tudom csinálni. Nem vagyok én ilyen hajlékony, és egy kicsit távolinak éreztem a mondanivalót is. Szóval voltak félelmeim. Az oktató azonban a puszta jelenlétével megnyugtatott mindenkit.
Éreztem, hogy ez más. Ez nem a fitneszterem legtrendibb aerobic órája, ahol a hátsó sorban meghúzom magam.
Nem éreztem azt, hogy mindenki engem néz, hogy milyen béna vagyok. Fellélegeztem, hogy jó helyen vagyok. Belekezdtem hát eddigi életem egyik legnagyobb kalandjába, ahogy mondani szokták, kiléptem a komfortzónámból. Negyvenen túl már azt gondoltam, semmi újat nem tudhatok meg a saját személyiségemről, a működésemről, de ahogy ez lenni szokott ezekkel a komfortzónán túli élményekkel, rengeteget tanultam önmagamról.
Megtanultam hogy vagyok annyira erős, hogy szembenézzek a félelmeimmel.
Már eleve az óriási lépés volt, hogy ennyire más dologba kezdtem, mint az eddig megszokott mozgásformáim. Eddig a gyors mozgásokkal próbálkoztam, azoktól éreztem, hogy adnak valamit, de ahogy telt az idő, éreztem, hogy minden túl gyors körülöttem. Lassítani kell… Élni… És persze nem tartani olyan dolgoktól, amelyek valójában nem is léteznek, csak elképzelem őket saját magammal kapcsolatos negatívumként. Listát írtam, hogy mik azok a dolgok, amelyek félelmet keltenek bennem. Minden jógaórán próbáltam ezekre koncentrálni, és minden alkalommal megszabadulni valamelyiktől. Nem mondom, hogy könnyen ment, de a meditációs szakaszban mindig egyre közelebb jutottam a megoldáshoz.
Megtanultam, hogy nekem is szabad lazítanom néha
Amikor anya vagy, nem lazítasz. Nem azért, mert nem szabad, hanem azért, mert egyszerűen nem teszed meg, és kész.
Hozzászoksz a hideg kávéhoz, a folyamatos aggódáshoz, és ahhoz, hogy nélküled nem igazán működnek a dolgok (még akkor sem, ha apa talpraesett, és ő is mindent meg tud oldani).A jógaórákon döbbentem rá arra, hogy nem lehetek mindig anya.
Lennem kell annak is, aki régen voltam, annak az önfeledt embernek, aki foglalkozik egy kicsit magával is. Ja, és mindezt lelkiismeret-furdalás nélkül. Ez volt az egyik legnehezebb dolog, mióta gyerekeim vannak. Eddig alárendeltem magam a családnak, ami persze nem sokat változott, mégis… most már képes vagyok néha nemet mondani.
Megtanultam, hogyan figyeljek befelé
Amikor a világ zajos körülötted, és a stressztől nem látsz a nap végére, akkor nagyon nehéz befelé figyelni, és meghallani a belső hangod. A jóga tudatos befelé figyelésre tanított. Ami eleinte nem akart sikerülni, nagyon nehéz volt. Még most is – úgy, hogy rendszeresen gyakorlom a jógát –, úgy érzem a folyamat elején tartok.
A jóga által közvetített mondanivaló egyre inkább a részemmé válik. Egyre nyugodtabb vagyok, és az önmagam megismerése felé vezető ösvény egyre egyenesebbé válik. A személyiségem alakulásával a viselkedésem, a hozzáállásom is változik.
Könnyebben élem meg a saját életem, és még a negatívumokból is pozitív következtetéseket tudok levonni.
Anyaként ezek mind nagy dolgok, amiket apró tyúklépésekben közelítettem meg, ám hatalmas fejlődést hoztak. Nem hittem, hogy meg tudom csinálni, és szembesültem azzal, hogy képes vagyok arra, amire csak akarom. Jógát mindenkinek!