Az egyik barátnődet eljegyezték, te pedig szingli vagy? Keményen dolgozol, mégis mást léptettek elő? Ilyenkor az ember igyekszik jó képet vágni a dologhoz, azonban belül elönti az irigység. Így szoktasd le magad erről a mérgező érzésről.
3/5 Ne kerüld el azt a személyt, akire irigy vagy
Amennyiben csak simán szeretnéd elérni azt, amire az illetővel kapcsolatban irigykedsz, akkor ne kerüld el őket tudatosan. Lehet, hogy már régóta szeretnél gyereket, ezért nehéz látnod, amint barátnőd kedvesen gügyög a kisbabájához, de ilyenkor sokat tanulhatsz is a helyzetből. Egyrészt láthatod, milyen sok munkával jár egy kisgyerek és rádöbbenhetsz, hogy még nem is vagy rá elég érett, másrészt motiválhat is az ő boldogsága.
Pár évvel ezelőtt más kapott meg az akkori munkahelyemen egy pozíciót, amire én is vágytam. Nagyon rosszul viseltem a dolgot és olykor azt kívántam, hogy a helyettem választott munkatárs felsüljön, hogy rájöjjön a vezetőség, mekkora hibát követett el, mikor nem engem választott. Aztán egy projekten együtt kellett dolgoznunk az illetővel és láttam, hogy munkaköre sokkal összetettebb, mint gondoltam és olyan tulajdonságokat követel, amik bennem nincsenek meg. (Többek között én sosem lettem volna képes ennyit és ilyen kedvesen smúzolni az ügyfelekkel). Nemcsak beláttam, hogy ok nélkül irigykedtem, sokat tanultam a kolléga hozzáállásából is, aminek később nagy hasznát vettem.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!