A szimpátia és az első benyomás
Fontos észrevétel volt a vizsgálat során, hogy az intelligencia alapján kialakított szimpátia az első alkalommal volt a legerősebb. Ahogy telt az idő, ez a tulajdonság egyre kevésbé befolyásolta, hogy mennyire kedvelik egymást a diákok. Jelentősége a társas kapcsolatok építésében csökkent, és más tényezők váltak fontosabbá.
A kutatók azt feltételezték, hogy egymást jobban megismerve már inkább többet nyomott a latban a hasonszőrűség, a közös értékrendszer és vélemény, mint az, hogy a másik mennyire intelligens.
Ezzel szemben a kiemelkedő intelligenciájú tanulók viszonyulása – nevezetesen, hogy csak a hozzájuk hasonlóan okos diákokat találták szimpatikusnak – kevéssé gyengült az év során. A kutatók ebből azt szűrték le, hogy az igazán intelligens embereknek tanácsos fokozottan figyelniük társas kapcsolataikra, hiszen könnyen tűnhetnek mások szemében arrogáns, magának való embereknek, akik nem barátkoznak akárkivel és idővel ez az attitűd elszigetelődéshez vezethet.
Következő cikkünkFeltart a munkában vagy rendetlen? 5 idegesítő munkatárs és ahogyan kezeldHacsak nem egyedül dolgozol otthonról, elkerülhetetlen munkádban az emberekkel folytatott interakció és az ezzel járó esetleges kellemetlenségek. Ideális esetben a nézeteltérések megoldásánál elővesszük legrugalmasabb és legempatikusabb énünket, azonban előfordul, hogy ennek ellenére nehéz kezelni a helyzetet.Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






