A Journal of Social and Personal Relationships folyóiratban megjelent új tanulmány számolt be minderről. Natalie Sisson pszichológus szerint, ha szeretnénk valamiben változást elérni a partnerünknél és ennek hangot is adunk, nem feltétlen leszünk népszerűek, hiszen jó okkal vált ki heves érzelmeket a másikból a tudat: nem teljesen elégedettek vele.
A szakember szerint érdemes megvizsgálni, hogyan kezelik érzelmeiket a változásra kért emberek. Két vizsgálatot végeztek egy torontói egyetemen: egyet laboratóriumi körülmények között, egyet pedig a vizsgálatban résztvevők saját otthonában.
Kétféle hozzáállás
Alapvetően kétféle hozzáállást tapasztaltak a változásra kért partnereknél. Egyesek elnyomták magukban a kéréssel kapcsolatos negatív érzelmeiket, míg mások újraértékelték helyzetüket és érzéseiket. A vizsgálat során minden fél beszámolt tapasztalatairól és megnézték, mennyire tudtak a résztvevők eleget tenni párjuk kérésének.
Akik elnyomták magukban rossz érzéseiket, úgy gondolták, távol állnak a párjuk által idealizát képtől és nem igazán voltak képesek megváltozni. Az újraértékelők sikeresebben tettek eleget párjuk kérésének és partnereik is arról számoltak be, elindult valamiféle változás.
Sisson szerint a düh és a zavar érzése teljesen természetes, ha valakitől azt kérik, változtasson a viselkedésén vagy a szokásain, hiszen úgy érezheti, nem talál elfogadásra, ez az érzés pedig ellenkezést vált ki belőle: azért sem változtat. A nézőpontváltás hasznos lépés, ilyenkor nem ragad bele az ember saját negatív érzéseibe, nem azt ismételgeti magában, hogy miért nem lehet őt úgy elfogadni, ahogy van, hanem túllép mindezen és elgondolkodik a változtatás lehetőségén.
Újraértékelve az elhangzott kérést már nem szemrehányásnak látja, hanem törődésnek, hiszen a másik szeretné belőle a legjobbat kihozni.
A változásra irányuló kérés szólhat arról is, hogy partnere szeretne javítani a kapcsolatukon, érdekli a közös életük. Ha nem így lenne, egyszerűn kiszállna a kapcsolatból, nem azzal zaklatná, hogy változzon meg.
A változás érdekében mindkét félre szükség van
A pszichológus viszont arra is rámutat, hogy a változás nem lehet egyirányú: mindkét félnek erőfeszítéseket kell tennie, nem elég, ha csak az egyikük változtat azon, amit a másik nehezményez vele kapcsolatban.
A változást igénylő félnek is akad tennivalója tehát. Egyfelől világosan kell közölnie, miféle változást szeretne, ne burkolt vagy homályos célozgatásokat tegyen. Fejezze ki, mi az, ami zavarja és mit kellene a másiknak tennie, hogy ez ne így legyen. Mondja el azt is, hogy a másik erőfeszítése miért fontos (például végre megoldódna egy régi konfliktus vagy újra közelebb kerülnének egymáshoz).
A másik lényeges dolog a támogató attitűd. Ne csak kérjen a másiktól, hanem biztosítsa támogatásáról. Akitől változást várnak el, annak támasz, folytonos visszajelzés szükséges, hogy érezze, nincs egyedül ezen az úton és amit tesz, azt kettejük érdekében teszi.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!