Mi volt az utolsó olyan alkalom az életedben, amikor azt gondoltad, „Nahát, micsoda véletlen!”? Ez lehet egy apróság is: például hogy a pároddal ugyanazt, ugyanakkor mondjátok ki hangosan. Vagy reggel indulás előtt még visszaszaladtál az ebédedért a lakásba, és ahogy kiléptél az ajtón, egy olyan régi barátod sétált be rajta, akivel évek óta nem beszéltél. Ilyenkor rögtön eszedbe jut az, hogy ha csak egyetlen dolgot is másképp csinálsz, mindez nem történik meg. Persze, hogy az első gondolatod a szerencsés véletlen, de igazából az élet ennél többől áll.
A szinkronitás (magyarul sok helyen a szinkronicitás szó elterjedtebb) az, amikor az életedben olyan dolgok történnek, amelyek kötődnek egymáshoz. Amelyek nagy hatással vannak az életedre, és ha nyitott szemmel jársz, ezeket észre is veheted, és a javadra fordíthatod.
Tegyük fel, hogy ott vagy egy buliban, és hallassz egy szuper zenét, de másnapra elfelejted a címét, a dallamát, és mindent, ami alapján megtalálhatnád. Majd beülsz az autóba, bekapcsolod a rádiót, és micsoda véletlen: épp az a szám csendül fel, ahogy beindítod a kocsit. Olvass még a témában
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Ha ebben a hónapban születtél, először mindig valaki lelkébe szeretsz bele
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
Felejtsd el a véletleneket! Ez ugyanis nem más, mint maga a szinkronitás. Ilyenkor az univerzum kacsint feléd, és üzenni próbál neked.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.







