Veled is szakítottak már írásban? Meglepődnél, miért ilyen gyakori

Veled is szakítottak már írásban? Meglepődnél, miért ilyen gyakori

Címlap / Szerelem / Veled is szakítottak már írásban? Meglepődnél, miért ilyen gyakori

Senki sem szeret szakítani, de abban azért az emberek többsége egyetért, hogy írásban kimondani egy kapcsolat végét az egyik legrosszabb megoldás. De akkor vajon a statisztikák szerint miért lett az utóbbi időben olyan gyakori ez a módszer?

Mert úgy fest, hogy a számok szerint egyre többen választják a „könnyebb utat”, ha már nem vágynak folytatásra. A SimpleTexting elnevezésű cég készített egy felmérést 2018-ban, ahol több 20-30 év közötti fiatalt is megkérdeztek arról, szakítottak-e már üzenetben. Az igenlő válaszok meglepően nagy többségben voltak, hiszen az 500 kitöltőből 57% bevallotta, hogy volt már példa rá, míg 69% elárulta, hogy ők maguk is kaptak már ilyen üzenetet a partnerüktől. És ez nem csak a fiatalabb korosztálynál jellemző! A gond, hogy egy ilyen szakítástól senki sem fogja megkapni a lezárást, márpedig lezárás nélkül egyszerűen nem lehet továbblépni.

Hiszen nem látjátok közben egymás reakcióját, nem tudtok szemtől-szemben kérdezni arról, mi váltotta ki belőlük ezt a lépést, és még hosszú ideig ott forog a másik fejében a sok kérdés arról, mit ronthatott el. Ennek ellenére egyre többen választják ezt a megoldást, szakértők szerint pedig erről a modern randizási szokások is tehetnek.

Míg korábban az emberek többnyire a saját szociális körükben ismerkedtek, sokkal elkerülhetetlenebb volt egy valódi szakítás, hiszen ezt követően (például a közeli lakóhely, közös társaság miatt) biztos, hogy többször is összefutottak egy-egy helyen. Márpedig senki sem akar híressé válni arról, hogy ilyen módon vet véget egy kapcsolatnak! Azonban ma már a határok sokkal tágabbak. Olyanokkal is tudunk ismerkedni a közösségi oldalaknak és társkeresőknek köszönhetően, akikkel egyébként talán sosem találkoztunk volna. Így pedig egy pár hetes kapcsolatban könnyebben szakítanak az embereknek személyes találkozás nélkül, hiszen közös ismerősök híján életük ezen szakaszát „ki tudják radírozni” az életükből.

És az, hogy nincs meg a valós találkozás, a szakító félnek megkönnyíti a helyzetet. Nem kell szembenéznie a másik érzéseivel, legyen az düh vagy szomorúság, és nincs esély arra, hogy esetleg lebeszélje őt a szakításról. Ez utóbbi ugyanis gyakran megesik, amikor valaki még nem akar szakítani, és egy második esélyt kér a partnerétől. Ez pedig legtöbb esetben csak időhúzássá válik. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy írásban szakítani a gyors megoldás, pár üzenetváltással már újra mindketten egyedülállók lehetnek. Persze ez a másik személlyel szemben nem túl igazságos, hiszen a tiszteletet mindenki megérdemelné.

NordWood Themes/unsplash.com

A küldő fél személyisége

Az, hogy valaki az esetek többségében inkább írásban mondja ki, hogy vége, sokat elárul a személyéről is. Általában jellemző rá, hogy nem tudja kezelni a saját és mások érzéseit, és próbálja elkerülni azokat a szituációkat, amelyekben muszáj foglalkoznia a kényesebb témákkal. Egy kapcsolatban többnyire ő az, akik nem szívesen beszélget érzelmes dolgokról. Ha a párjának rossz kedve van, inkább nem hozza azt szóba, mintha észre sem venné. De az írásos szakítás árulkodhat akár bűntudatról és szégyenérzetről is. Ilyen lehet az a helyzet, amikor valaki már a kezdetekkor tudta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, de erről nem beszélt őszintén. Előfordulhat az is, hogy visszaélt a lehetőségekkel, noha tudta, mit érez iránta a partnere. Ilyenkor ő is tisztában van azzal, hogy a viselkedése nem volt helyes, de ezzel a valóságban szembenézni még nehezebb lenne számára, ezért választja az egyszerűbb utat az írásban történő szakítással.

Noha a szakítós üzenet elsősorban az üzenetet fogadó félnek fájdalmas, valójában a küldőre is negatív hatással van; elsősorban leginkább a személyiségére. Minél gyakrabban választja ezt a könnyebb utat, annál felelőtlenebbé és érzéketlenebbé válhat mások érzései iránt. Emellett az empátia szintje is csökkenhet nála. A valós találkozások hiányában nem látja a szomorúságot és dühöt, ami egy szakítás után jelen van. Emiatt viszont egyre elfogadottabbnak érzi az írásos szakítást, és nagy az esélye annak, hogy később is ezt választja. Így válik kifejezetten érzéketlenné egy kapcsolatban.

Van, amikor mégis lehet

Ennek ellenére azért vannak olyan helyzetek, amikor talán belefér írásban szakítani valakivel. Egy komoly kapcsolatban semmiképp, hiszen a közös emlékek és együtt töltött évek miatt csakis a személyes találkozás lehet igazságos. Azonban ha például valakivel csak egy-két randin voltatok, és még nem is igazán kimondott, hogy együtt vagytok, az írásos befejezés akár helytálló is lehet.

Szintén ez a helyzet akkor, ha úgy gondolod, a másik fél a szakítás hallatára agresszívvá válhat, vagy valamilyen manipulatív módszerrel arra késztet téged, hogy adj még egy újabb esélyt. Amikor a saját biztonságod is veszélybe kerülhet, az írásos vagy telefonos beszélgetés a jobb választás. Minden más helyzetben érdemes inkább személyesen megosztani a másikkal, hogy úgy érzed, már nincs jövője a kapcsolatnak!

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!