Rengeteg életet menthet, ha az időseket oltják először koronavírusra

Címlap / Hírek / Rengeteg életet menthet, ha az időseket oltják először koronavírusra / 2. oldal

Rengeteg életet menthet, ha az időseket oltják először koronavírusra

Az ELTE kutatói megállapították, hogy a legidősebb egymillió magyar beoltásával már a halálozások 70%-a elkerülhető. 65 éves kortól oltva pedig körülbelül kétmillió ember beoltásával az oltás nélkül bekövetkező halálozás kb. 85%-a kiküszöbölhető. Ha azonban véletlenszerűen választjuk ki azt az egymillió embert, akit először beoltunk a vakcinával, a halálozási arány mindössze tíz százalékkal csökken a hetven százalék helyett.

4 csillagjegy, aki mindenkiért helytáll, csak magáért nem
ELTE

A stratégia tehát – amit világszerte, így hazánkban is követnek – lehetővé teszi, hogy az oltási kampány a legsebezhetőbb csoportokra koncentrálva gyorsan és hatékonyan csökkentse a koronavírus-halálozás mértékét.

Magyarországon az idősotthonok és az egészségügyi szektorban dolgozók oltása már megtörtént. A következő lépés a legidősebb korosztály lakosságra vetítve. Az azonban, hogy ezután mi következik majd, még mindig rejtély, az országban ugyanis még mindig nincs nyilvános oltási terv.

Az eddig ismert tények szerint a részletesen vizsgált vakcinák a halálozás kockázatát gyakorlatilag teljesen kiküszöbölik. Ugyanakkor bármilyen oltás esetén vannak (alacsony arányban) olyanok, akiknek a legyengült immunrendszere nem képes hatékony védettséget kialakítani.

Olvass még a témában

Ezért kiemelten fontos az oltási kampány elején célzottan oltani az idősek mellett az egészségügyi intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, akik a munkájuk révén gyakrabban kerülnek kapcsolatba legyengült egészségügyi állapotú emberekkel.

A járványt a népesség túlnyomó részének védettsége állíthatja meg teljesen, de a célzott oltási kampánnyal gyors ütemben csökkenthető a legsúlyosabb esetek száma.

Forrás

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.