Mind a férfiak, mind a nők különféle stratégiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy elrejtsék a titkos viszonyaik bizonyítékait.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket

Mivel próbáljuk lebuktatni a félrelépőket?
Általában azzal, hogy (sokszor tudat alatt) igyekszünk figyelni, milyen változások történtek a viselkedésükben, és ezek közül melyek lehetnek azok, amik hűtlenségre utalnak. A második leggyakoribb stratégia a „kérdezés-megfigyelés” volt. Ennek során a gyanakvó felek furcsa kérdéseket tettek fel és ellenőrizték, változott-e a partner szokásos reakciója. A harmadik stratégia során a gyanúba keveredett felet random módon ellenőrizték: vajon tényleg ott volt, ahol mondta?
A toplista után már drasztikusabb lépések következtek. A hűtlenségtől tartó partnerek kutakodtak a holmik között, beleértve a ruhákat, mobilokat, számítógépeket is. Attól sem rettentek vissza, hogy a barátokat használják fel a cél érdekében. Közös ismerősöktől kértek segítséget, hogy próbáljanak információt kinyerni a gyanúba keveredett partnerből.
A legkevésbé gyakori, de létező stratégia is említésre került a tanulmányban, ami alapján rejtett kamerákat és magánnyomozókat alkalmazva kémkedtek partnereik után a féltékeny társak.
Ezek tehát a leggyakrabban alkalmazott és általában leghatékonyabb hűtlenség-észlelési stratégiák, amikre a félrelépők különféle hűtlenség-elrejtő stratégiákat alkalmaznak. Azonban ennek a „versenynek” nincs nyertese, hiszen bárki is kerekedik felül a másikon, a kapcsolat alapjaiban kerül ellehetetlenítésre azáltal, hogy megszűnik benne a bizalom.
Ezek voltak a leggyakoribb hűtlenség-elrejtő stratégiák
Menelaos megállapította, hogy a legvalószínűbb módon a félrelépők a „légy diszkrét” stratégiát alkalmazzák, mégpedig igen nagy arányban, 95%-ban. Ez a stratégia magában foglalja a távoli találkozási helyet, valamint az elszigeteltséget annak érdekében, hogy minél kisebb esélye legyen a lebukásnak. Mivel így nagyon nehéz fizikai bizonyítékot felmutatnia a megcsalt partnernek, a teljes diszkréció mellett igen kicsi az esélye a tényleges lebukásnak, a hűtlenség fizikai, kézzel fogható bizonyítékának.
A cikk folytatódik, lapozz!