Hogyan néz ki egy átlagos napod, ha nem tudod elfogadni önmagad?

Mindenkinek időbe telik elfogadnia saját magát, és megszeretni azt a személyt, aki a tükörből visszanéz. De vannak, akiknek ez nagyobb kihívást jelent, mint másoknak, és olyannyira elégedetlenek a külsejükkel, személyiségükkel, hogy az a hétköznapjaikra is hatással van. Így néz ki egy átlagos napod, ha te is ezzel küzdesz…

Minden reggel megállapítod a tükörbe nézve azt, hogy egyszerűen ez ma nem a te napod. Elégedetlen vagy azzal, ahogy a hajad áll, a fáradt szemeiddel, és reméled, hogy majd a smink megoldja a problémát. Miután hosszú ideig festegeted a szemeidet, a végeredmény csodálatos – de ezt te nem veszed észre. Te továbbra is csak a hibákat látod. Hosszasan válogatod a ruhákat, mert úgy érzed, egyszerűen nincs mit viselned, és semmi sem igazán előnyös, pedig a szekrényed tele van szuper darabokkal.

Megkérdezhetnél bárkit, mindenki egyetértene abban, hogy klasszul nézel ki, de te ezt nem lennél hajlandó elhinni.

A valódi személyiséged elrejtőzik

Azért megpróbálod magadra erőltetni a jókedvet, ha más nem, legalább a külvilág számára. De titkon azon gondolkodsz, vajon mások észreveszik-e a hibáidat. És ez nem csak a külsődre vonatkozik; sokszor a személyiségjegyeid miatt is aggodalmaskodsz.

Félsz attól, hogy a munkatársaid túl csendesnek, unalmasnak, félénknek tartanak, miközben tudod, hogy igazából egy kicsit sem vagy az.

De annyira tartasz a negatív megítéléstől, és olyannyira fontos számodra mások véleménye, hogy nem mered önmagadat adni. Inkább a biztonsági játékot választod, csendben maradsz, és kedvesen mosolyogsz másokra.

Sokan emiatt nem olyannak látnak téged, amilyen ténylegesen vagy.

Vicces, szórakoztató, sokoldalú személyiséggel rendelkezel, de az embereknek ebből csak egy minimális részletet mutatsz meg. Nem mersz elsütni egy jó poént, vagy csatlakozni mások beszélgetéséhez, mert úgy gondolod, hogy biztosan elutasítóak lesznek veled, vagy hogy kínos helyzetbe hozod magad, és ettől annyira félsz, hogy inkább csendben maradsz. Nem csak a munkahelyeden, hanem akkor is, ha például egy barátnőd ismerősi körébe kerülsz.

A dicséret számodra nem valódi

És amikor megdicsér valaki, te egy percig sem vagy hajlandó hinni a kedves szavaknak. Csak megrázod a fejed, és megpróbálod tagadni, mintha bűnt követnének el azzal, hogy észreveszik a (szerinted nem létező) szépségeidet. Rögtön felhívod a figyelmet a hibáidra, és titkon még az is megfordul a fejedben, hogy talán csak meg akartak sérteni téged. Hogy a dicséret mögött egy burkolt beszólás rejlik. 

Ezért aztán, amikor valaki megpróbál ismerkedni veled, te rögtön hátsó szándékot gyanítasz a közeledés mögött.

Azt hiszed, hogy csak szórakozik veled, esetleg ki akar használni, hiszen hogy is akarhatna tőled bármi komolyat, amikor ennyi hibád van? Ezért mindenkinek hátat fordítasz, és nem adsz esélyt magadnak egy boldog kapcsolatra.

Amikor elérkezik a lefekvés ideje, te még egyszer végiggondolod a napod. A szavakat, amiket nem mondtál ki. A kínos pillanatokat (amik leginkább csak a te fejedben voltak azok). Hogy elpirultál, vagy idegesen nevettél, esetleg az elhangzott mondat után mindenki egy kis időre csöndben maradt.

Úgy kínzod saját magad, hogy nem is veszed észre, és ez napról napra megismétlődik.

Pedig hidd el, senki sem különb nálad. Mindenki megküzd ugyanezekkel a dolgokkal; a különbség, hogy ők nem hagyják, hogy az egész életüket befolyásolja az önkritika!

Képek forrása: pexels.com