A tibeti buddhisták szerint szent helyük csak nagyon meghatározott pillanatokban válik megtalálhatóvá, amikor a világ óriási stressz alatt van, és a pusztulás veszélye fenyegeti.
A 8. században alapított tibeti buddhizmus nyingma-iskolájában, a négy különböző iskola közül a legrégebbi bejáratú beyulban a fizikai és a spirituális világ átfedi egymást. Pontosabban rejtett paradicsomi völgyekről van szó, amelyek helye csak nagyon meghatározott pillanatokban derül ki, amikor a világ olyan időket él át, hogy igazán szüksége van rá. Ilyenkor a hiedelem szerint a beyul menedékké válik egy instabil világból egy olyan helyre vezetve, ahol minden harmóniában él.
„A beyul egy szent hely és szentély, ahová a lámák (a tibeti buddhizmus tanítói) elvezethetik az embereket viszályok és bajok idején”
– magyarázta Frances Klatzel, számos himalájai és buddhista kultúráról szóló könyv szerzője.
„De egy beyulba nem léphet be bárki” – teszi hozzá. Csak egy igazi, tiszta szívű buddhista léphet be a beyulba, aki túljutott a hatalmas megpróbáltatásokon és nehézségeken. A nyingma buddhisták számára a beyulba való belépés, amikor a fenti feltételek nem teljesülnek, valószínűleg halálhoz vezet.
A Himalája és a tibeti régió rendszeres látogatói, valamint az útikönyvek szerzői többnyire lenyűgözőnek találják a gondolatot, hogy valahol a Himalája vonulatai között rejtett vidékek tárulhatnak fel néhány arra méltó ember számára a csapások idején.
Mit érdemes tudni a beyulokról?
Klatzel szerint a beyulokat Padmaszambhava hozta létre, egy tantrikus buddhista vadzsra mester. Úgy gondolták, hogy a 8-9. század körül szerepe volt a buddhizmus elterjesztésében Tibetben és a Himalájában.
„A Himalájában tett utazásai során Padmaszambhava felismerte, hogy viszályok idői jönnek, ezért spirituális erejét arra használta, hogy megtisztítson és „elrejtsen” bizonyos völgyeket. Szövegeket írt, amelyekben leírta a helyüket és a belépés ” – mondta. Ezeket a szövegeket barlangokban, kolostorokban és vízesések mögött rejtették el az egész Himalájában. Csak a lámák fedezhették fel őket olyan időkben, amelyeket Padmasambhava előre meghatározott.
Senki sem tudja pontosan, hány beyul van, de a 108 a legszélesebb körben elfogadott adat – bár a legtöbb még nem ismert. Az eddig feltérképezett területek többsége a Himalája déli oldalán található. Ez zöldebb, nedvesebb és termékenyebb – „paradicsomibb” –, mint a gyakran steril és zord tibeti fennsík.
Néhány ilyen beyul – például az északkelet-indiai Sikkimben és a nepáli Helambu, Rolwaling és Tsum völgyekben – a buddhista gyakorlók előtt évszázadok óta ismertek, és ma már falvak és városok tarkítják őket. De vannak, ahol a helyszín ismert, de a legtöbbek számára elérhetetlen. Ez azért van, mert a beyul lehet fizikai és spirituális hely is. Azt mondják, hogy az ember akár egy beyulban is állhat, de nem lehet benne.
Ősi tekercsek mesélnek a Himalája titkos helyeiről
A titkos helyek és elrejtett menedéket gondolatát persze egyszerű lenne dajkamesének hinni. Azonban valóban találtak olyan ősi tekercseket, amelyek a beyul részleteit mutatják be, például a Beyul Pemakót. A mai északkelet-indiai Arunachal Pradesh államban található, és a köztiszteletben álló beyul kapuját a világ legmélyebb kanyonjának, a Yarlung Tsangpo-kanyonnak a legelérhetetlenebb részén, egy vízesés mögötti sziklába rejtették. Érdekes módon ez egészen a közelmúltig üres folt maradt a térképeken.
Senki sem tudta, hogy létezik-e ott vízesés. Ám az 1990-es évek elején egy buddhista gyakorlócsapat, Ian Baker buddhista tudós vezetésével – aki később A világ szíve című könyvében is megírta az élményt – végül behatolt a területre. Meglepetésére valóban felfedeztek egy magas vízesést, amely a kanyon mélyén rejtőzött. Vagyis, úgy tűnik, hogy az ősi tekercsek valóban feltáratlan, ismeretlen, mégis pontosan leírt helyekre vezethetik az arra érdemeseket.