Ki gondolta volna az alábbi történelmi személyiségekről, hogy elmehettek volna stand up komikusnak is?
„Ha azt mondják neked, hogy valaki rosszakat mond rólad a hátad mögött, ne kezdj mentegetőzni az elhangzottak miatt, hanem így válaszolj: »Nem ismeri a többi hibámat, különben nemcsak ezeket említette volna.«”
Epiktétosz, a sztoikus filozófus volt az a zseni, aki megtanította, hogyha védekezel egy inzultus ellen, akkor csak hatalmat adsz neki. Ez a bölcsessége megmutatja, hogy nem lehet megsérteni azt, aki önkritikát gyakorol, elfogadja magát és nem alacsonyodik le a rosszindulatú pletykákhoz.
„Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember?”
Ronald Reagan filmszínészből lett az USA elnöke, akit kritikusai sokszor vádoltak politikai karrierje alatt lustasággal. Ő ahelyett, hogy megsértődött volna ezen, inkább elviccelte a dolgot, ami miatt csak még népszerűbb lett, mert egy laza és magabiztos „átlagemberrel” jól tudtak azonosulni a szavazói. Olvass még a témában
Ez a mediterrán úti cél illik hozzád a születési hónapod alapján
Visszatérhet Hollywoodba a színész, akit kannibalizmussal vádoltak? Armie Hammer 5 év után megtörte a csendet
Töltsd ki a tesztet, és megtudod, milyen természetfeletti lény lennél
10 észbontó fejtörő, amin a barátaid is csak pislogni fognak
„Megfigyeltem, hogy még az eleve elrendeltetés hívei is – akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene – szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.”
Stephen Hawking asztrofizikus kétségkívül korunk egyik legnagyobb elméje volt, aki ezzel a humoros észrevétellel mutatott rá, hogy még a fatalisták sem hisznek teljesen a Végzetben, mert az emberi természet a választás lehetőségére épül.
„Ha lenne másik arcom, maga szerint ezt viselném?!”
Ezt Abraham Lincoln mondta Stephen Douglasnak, aki egy politikai vita hevében kétarcúnak nevezte az amerikai elnököt. Lincoln még szimpatikusabb, ha megtudjuk, hogy a vita a rabszolgaságról szólt, amit Douglas ki akart terjeszteni, Lincoln viszont „erkölcsileg helytelennek” tartotta.
„Amikor börtönben voltam, az őrök mondták meg, mit csináljak. Amikor elnök lettem, a kabinetem utasítgatott. Most, hogy nyugdíjas vagyok, az orvosom dirigál. Egész életemben a szabadságért küzdöttem és még mindig nem tudom, milyen érzés!”
Nelson Mandela, Dél-Afrika legendás elnöke és szabadságharcosa 27 évet töltött börtönben, de humorát még a hosszú raboskodás és az apartheid elleni küzdelem sem vette el.
„Meggyőződésem, hogy mindegyik embernek véges számú szívverése van és én nem fogom az enyéimet futásra és edzésre pazarolni.”
Neil Armstrong űrhajós egész életében fitt volt, mégis fontosabbnak tartotta a pihenést a sportnál.
„Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek, mert semmi nem idegesíti őket jobban.”
Ebből a bölcsességből is láthatjuk, hogy Oscar Wilde, az ír költő és drámaíró sikereit könnyed, elegáns stílusának és sziporkázó szellemességének köszönhette.
„Ne feledd: Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél.”
Dale Carnegie amerikai író gyakorlatilag egymaga teremtette meg az önsegítő könyvek és kurzusok tárházát. Ez a mondata az önszabotázs és a krónikus aggódás abszurditását mutatja meg azzal, hogy mennyi mentális terhet teszünk magunkra felesleges dolgok miatt. Pedig amitől rettegünk, általában meg sem történik, vagy simán megoldjuk.
„Házasodj! Egy jó feleség mellett boldog ember lesz belőled, egy rossz mellett filozófus.”
Ezt Szókratész mondta, akinek felesége, Xanthippé neve eggyé vált a házsártos, nehéz természetű és összeférhetetlen asszonnyal. A legenda szerint Szókratész a feleségén keresztül tanulta meg kezelni a nehéz emberi természetet.
„A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.”
Albert Einstein mondta ezt és nehéz vitatkozni a kijelentéssel, hiszen a fizikai világegyetem végtelen mérete még a tudomány számára sem bizonyított teljesen, de az kétségtelen, hogy az emberi ostobaság határtalan.
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






