4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

Címlap / Életmód / Táplálkozás / 4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

Az első részben megismerhettetek négy nagyszerű hazai termelőt, most pedig elhoztam további négyet! Ez a fejezet talán jobban kedvez majd a férfiak számára is, hiszen olyan termelőket mutatok be, akik ízletes húsokkal és világot átformáló chili paprikákkal foglalkoznak. Emellett pedig megismerhettek két nagyon különleges, az étkezést teljesen megreformáló vállalkozást is, akik az újdonságot kereső olvasóknak biztosan elnyerik majd a tetszésüket. Mindannyiuk csodálatos ember, akik elhivatottságukkal és munkájuk szeretetével azonnal levettek a lábamról, és remélem majd titeket is! Ismerjétek meg őket!

1. Sárréti Chilifarm

Ha valaki gasztro témájú képeket keres Instagram-on, szinte egészen biztosan belebotlik Márk posztjaiba. A humorral átitatott leírások mellett gyönyörű képekkel mutatja be a chilifarmjuk működését, és elképesztő elhivatottsággal mesélt nekem is a családi vállalkozásukról. Ne tévesszen meg senkit Márk fogalmazása, komolytalanságnak nyoma sincs a fiatal srácban, ha a chilikről van szó!

A Sárréti Chilifarm végtelenül romantikus története Adele „Rolling in the Deep” remekművének megjelenésével egyidőben kezdődött – 2011 – a szerk. –. Legalább annyira nagy sikerrel robbant be a köztudatba a bimbókat fokozottan izgalomba hozó családi vállalkozásunk, mint a Golden Globe díjas énekesnő zenéje. Mivel chili paprikákkal, és belőlük készített ínycsiklandozó krémekkel, szószokkal, savanyúságokkal, édességekkel dolgozunk, így értelemszerűen az ízlelőbimbókról beszéltem az előző mondatban. Ha kicsit távolabbi vizekre evezünk példáért, de időben ugyanott maradunk, akkor legalább annyira meghatározó volt ebben az évben a megjelenésünk a hazai gasztronómiában, mint Kínában a Nyúl éve. A Sárréti chilis banda céljául tűzte ki, hogy ezt a fűszernövényt – pontosítva chilit – minél szélesebb körben ismerteti meg a nagyérdeművel! Rengeteg újdonsággal rukkoltunk elő az évek során, amikre természetesen végtelenül büszkék vagyunk!

De idén, egy annyira sokkólóan gasztro-orgazmust okozó szószt sikerült lefőznünk az Ide Süss műsorvezetőjével Sass Danival, ami nemhogy Magyarországon egyedülálló, de egyetlen összetevőjétől rendkívül gyorsan megosztó lett a fogyasztóknál. Ha a rizs főzésének titka abban rejlik, hogy a rizsszemeket egyenként kell megfőzni, akkor ennek a chili szósznak varázsa a telihold fényében, háttérben a FISH! zenekar zenéjének hallgatása közben, bejelentett szűz lányok segítségével készült alapszósz, amihez a Konyhafőnökünk által izgalmas fűszerek, ízek társulnak. Instagram oldalamon még ennél is részletesebben olvashattok a színfalak mögötti eseményekről, ahol minden kép egy történet. Mindenképp ajánlom.

4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

Nem csak a chilis készítmények ösvényén próbálunk töretlenül osonni, hanem erősevő versenyeket is nagy szeretettel zúdítunk a kapszaicinfüggőkre. Legutóbbit épp a lányok minden vágyát, nem csak verbálisan kielégítő Tóth Mátéval sikerült összehozni a debreceni Egyetem rendezvényén. Mesélhetnék erről bővebben, de szerintem elég, hogy 10 versenyzőből csak 3 tudta leküzdeni a bestiálisan erős adagot, és a díjaikat már átvenni se tudták. Mielőtt felvennétek az első követ, ezek a versenyek a szenvedésről, brutális csípősségről, könnyekről szólnak, szóval ne kövezzetek meg!  

Minden termékünknek története van, amit igyekszünk a címkén is közvetíteni. Viszont, ha egyet kellene kiemelni, akkor az Amerikában, egy nívós versenyen első helyet elérő igazán cuppanósan ragacsos kellemesen erős szószunkat tudnám kiemelni. Imádjuk, de tényleg! A Sárréti Chilifarm nem csak termékeket szeretne zúdítani kis hazánk népére, hanem egy életérzést. A chili összehoz bennünket!

A termékeinket a chilifarm.hu oldalon egyenesen házhoz is kérheted, vagy akár a budapesti Lehel piacon is átveheted.

2. NaTuri

Álmomban sem gondoltam, hogy Magyarországon találkozom majd annyira újszerű termelőkkel, mint Glória és a családja! Hihetetlen, amit képviselnek, és amit véghez visznek nap, mint nap! Mindamellett, hogy egy igazi szívvel-lélekkel gazdálkodó családot ismerhettem meg személyükben, ösztönöztek is arra, hogy még inkább nyissak a nyers ételek világára!

A NaTuri egy családi vegyszermentes gazdaság és manufaktúra, ahol prémium minőségű élő (nyers) ételeket készítünk. 2008-ban hallottunk először az akkor Magyarországon még újnak számító táplálkozási formáról. Azóta hosszú utat jártunk be, mire sok tanulással megismertük a csírák, a búzafű, a zöld levek és az élő ételek jellemzőit, és megbizonyosodtunk hasznosságukról. Termékeinkhez az alapanyagok nagy részét kertjeinkben termeljük vegyszermentesen, melyben a nagyszülők is aktív szerepet kapnak.

4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

Glória saját receptjei alapján kézi formázással, kíméletes aszalással készülnek az élő kenyerek, kekszek, sós és édes ropogtatni valók, melyek nem tartalmaznak glutént-, cukrot-, tejet-, adalékanyagokat. A torták, „élőkék” sütés nélkül készülnek, figyelve arra, hogy a cukorbetegek, az autoimmun problémával rendelkezők is fogyaszthassák őket. Laci nálunk a „füves ember”, ő gondozza a búzafüvet, a növényi hajtásokat, és fantasztikusan finom zöld turmixokat készít.

Termékeinkre jellemző a prémium minőség, a szépség és az ízek harmóniája. A természet rendjéhez igazodva alakul kínálatunk, így télen nem lehet kapni pl. epres tortát, és kápia paprikás élő kenyeret. Ezt a vevőknek még szokniuk kell, hogy a kistermelőknél nem mindig van minden. A fiatalabb generáció, 3 gyermekünk is egyre intenzívebben vesz részt a napi munkákban. Szabolcs a marketing és értékesítési területen, Tamás a termelési területen, Tímea a szakmai munkában segít. Mindennapjainkat a 3T hatja át: tudatosság, természetesség és tiszta értékek. Fontos, hogy városi emberként folyamatos kapcsolatban állunk mind az emberekkel, mind a természettel, és pontosan mutatjuk másoknak, hogy mennyit tehetünk magunkért, egymásért és a világért.

NaTuri.hu

3. Pörc – Magyar Delikát

A pörc lényegében nem egy termelő, hanem egy delikát üzlet, ahol a környékbeli termelők termékei kerülnek értékesítésre. Azonban annyira egyedülálló légkör uralkodik az egész üzletben, és annyira elhivatottan állnak a magyar termelőkhöz, hogy szükségét éreztem bemutatni őket! Bár én személy szerint nem vagyok túl nagy húsevő, biztosan meglátogatom őket a nyáron!

A Pörc Magyar Delikát egy üzlet. Dolgozik mögötte egy családi hentesüzem, akik már több mint 100 éve ezzel foglalkoznak, így a saját termékek onnan jönnek. Az üzlet maga 4 éve nyitott, Balatonkenesén. Nagyon szeretik az emberek, igazán jól beépült a mindennapokba, nagyon jó a személyes kontaktus velük. Mind a tulaj, mind az alkalmazottak is kesztyűben és nyakkendőben dolgoznak, ami egy hihetetlen pluszt ad a bolt üzletpolitikájához és hangulatához.

4 hazai kistermelő, akit mindenképpen érdemes megismerni – II. rész

Fő profilunk: füstölt hústermékek, kolbász, sonka, szalámi, és természetesen a Pörc, ami a hasaalja szalonna, sok órán keresztül sütve. Büszkeség, hogy 2017-ben olyan üzletet és a viszonyt tudtunk kialakítani a vevőkkel, hogy lehetne akár 1895 is. Nincs sietség, nincs E, nincs tartósítás, nincs huncutság. Minden az, ami!

Határozottan a Pörc a kedvenc, de pl. elképesztően sok sajtot is eladunk, szintén kistermelőktől, a kávénk pedig a Balatonpart egyik legjobb kávéja!

4. Kikelet

Judit szintén egy igazán különleges termelő, hiszen nem hétköznapi termékek előállításával foglalkozik! Mindamellett, hogy egy csupa szív embert ismerhettem meg a személyében, a termékei is azonnal levettek a lábamról, hiszen imádom az újdonságokat, főként, ha hazai termelőtől származnak!

Többgenerációs vidéki gazdálkodó családból származom, környezetmérnök és agrármérnök végzettségem van. Két éve foglalkozom a mikrozöldek termesztéstechnológiájának és környezeti igényeinek kifejlesztésével. A vidéki tapasztalatokat, a természet részeként gondolkodást és annak tiszteletét párosítva a modern agrártudományokból szerzett ismeretekkel hoztam létre a Kikeletet, amivel pont ezt szeretném szimbolizálni: a régi által táplált újat, a régiből nyíló újat. Legyen a táplálékunk a „gyógyszerünk”, ahogy nagyanyáinknak, és ehhez tudjuk és használjuk mindazt, amit korunk friss kutatási eredményei igazolnak.

A Föld népessége egyre nő, a mezőgazdasági termelésbe vonható területek csökkennek, az élelmezés egyre nagyobb kihívást jelent, és Európa gazdálkodóinak 80 %-a 60 év feletti. Kik fogják „etetni” a Földet, ha nem mi: fiatal, modern farmerek?  

A mikrozöldek termesztése a Kikeletben évszaktól független, folyamatosan termeli az extra tápértékben dúskáló, mindig friss zöldeket. A relatíve kis felülettel rendelkező növényekben tárolt koncentrált íz és fokozott vitamin-, illetve tápanyagtartalom korszerű megoldást kínál az élelmezés eme kihívásaira.

Mik azok a mikrozöldek? És mitől olyan zseniálisak? Különböző zöldség-, fűszernövények, gabonák és vadon termő növényfajok magjaiból termelt korai fejlődési stádiumban lévő, zsenge növények, hajtáskezdemények. Különlegességük abban áll, hogy parányi méretük ellenére intenzív és széles skálán mozgó ízt szolgáltatnak, élénk színekben pompáznak és roppanós, lédús textúra jellemzi őket. Nem csírák. A csíra és a „babygreen”/bébizöldség közötti fejlődési stádium. Tartalmazza a csírára jellemző tápanyagot, plusz klorofillt, és fejlődési szakaszuknak köszönhetően a kialakult gyökérzeten át felvett tápanyagot. A klorofill molekulaszerkezete és kémiai összetétele csaknem azonos a vér hemoglobinjáéval.

Erőteljes természetes méregtelenítő anyag. Antibakteriális hatású. Gyorsítja a sebek, sérülések és fekélyek gyógyulását, a sérült bőr regenerálódását. Csökkenti a vér koleszterinszintjét. Erősíti az immunrendszer működését. Mindezen tulajdonságaik emelték őket a modern konyhaművészet legújabb és kedvelt hozzávalói közé, fokozandó a főételek, saláták, előételek és italok, desszertek élvezeti értékét; ma már nem hiányozhatnak egyetlen színvonalas étterem repertoárjából sem.

Elsősorban közvetlenül éttermeknek, illetve catering cégeknek értékesítek, de vágott, csomagolt formában rendszeresen megtalálhattok az Ankertben rendezett Kiskertpiacokon, és a SLOW Gasztro Market eseményein.

kikeletkonyhakert.hu

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!