2/3 A dühös iskolai szellem
A Deerpark CBS az írországi Cork legrégebbi iskolája, és úgy tűnik, 200 éves múltjában akadt olyan nebuló, vagy éppen itt dolgozó, aki azóta éjjelente járja a folyosókat, és láthatóan nem túl jó emlékeket őriz az alma materről.
Az iskolában mozgásérzékelő biztonsági kamerák vannak elhelyezve, amelyek éjszakánként akkor lépnek működésbe, ha valamilyen aktivitást érzékelnek. 2017. október 1-jén éjszaka pedig valami olyasmit rögzítettek, ami után minden horrorfilmes rendező megnyalná mind a 10 ujját: a képeken senkit sem látni, mégis ajtók csapódnak be, hevesen rázkódik az egyik folyosói szekrény, egy másiknak kivágódik az ajtaja és mintha valaki kidobálná belőle a benne lévő papírokat, sőt egy ponton még a nedves padlóra figyelmeztető jelzőtábla is elrepül, mintha valaki felrúgná.
Nagyon úgy fest, mintha az iskola folyosóit egy dühös szellem járná, aki azon vezeti le az indulatát, ami éppen az útjába kerül. Persze, mint arra sokan rámutattak, jóval valószínűbb magyarázatnak tűnik, hogy egy ügyes diákcsínyről van szó, és maga az iskola igazgatója, Aaron Wolfe sem állítja, hogy valóban szellem járja a folyosóikat, azt viszont elmondta: ha a felvételen látható események egy csíny részei, akkor „nem tudják, kik és hogyan csinálhatták”. Olvass még a témában
Generációs sebek, szerelem és elengedés – Véleményem az Egy másik énem 3. évadáról
Kripto, baseball, adóbevallás: Dolgok, amiket nem értünk, csak úgy teszünk
Olcsóbban nyaraltam egy hetet a spanyol tengerparton, mint amennyibe egy hosszú hétvége kerül itthon
„Házasodj! Egy jó feleség mellett boldog ember lesz belőled, egy rossz mellett filozófus.” – 10 vicces idézet a történelem legnagyobb (férfi) koponyáitól
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






