Nem csak a gyermeken, a szülőkön is múlik, hogy meddig alszanak éjszakánként egy ágyban. Amíg pici a baba, a gyakori ébredések, a táplálás és a vélt vagy valós veszélyek miatt sok szülő dönt úgy, hogy a gyerkőcöt maguk közé fektetik éjszakára. Felmérések szerint ma a családok 85 százalékánál a hat éven aluli gyermek hetente többször felbukkan a „nagy ágyban”, miután leszállt az éj.
„Két gyermekünk van, a lányom hétéves és szinte minden éjjel arra ébredek, hogy csendesen bebújik a takaróm alá és fél perc múlva már édesen alszik mellettem” – avat be a családi titkokba Anett. Azt mondja, őt ez nem zavarta eddig, de mivel kezd kicsi lenni az ágy hármuk számára, a férje ilyenkor átköltözik a nappaliba és a kinyitható kanapén alszik.
„A másik gyermekünk, a fiam négyéves, másfél éves koráig szoptattam, de mióta ezt nem igényli, gyakorlatilag kidob az ágyából, ha este még pátyolgatni akarom egy kicsit. Ő csak akkor engedi meg alvás közben a közelségemet, ha beteg” – teszi hozzá a kétgyermekes Anett, s mint mondja, ő sem érti, mi ez a különbség a két gyerek között, hiszen ők mindkét csemetével ugyanúgy bánnak, nincs megkülönböztetés a családon belül.
„Ti még együtt alszotok a gyerekkel? Már nem lenne szabad”
Meddig jó, ha együtt alszik a gyermek a szüleivel? Egyáltalán eldöntheti-e valaki, hogy mikor kell a gyermeket átszoktatni a saját ágyába és nemet mondani neki, amikor anya vagy apa mellé szeretne bújni? Szakértők szerint ezt csak egyetlen személynek van joga eldönteni, pontosabban kettőnek: a szülőknek. Ennek ellenére szinte mindenkinek vannak tanácsai a témában. Határozott álláspontot képviselnek a barátnők, a pedagógusok, a nagyszülők, de még a gyermekorvosok és a védőnők is. Legalább egyszer az életében minden szülő konfliktusba keveredik egy „másképp gondolkodóval”, amikor az alvási szokások kerülnek szóba.
A természeti népeknél és a szegényebb családokban, ahol nincs más lehetőség, fel sem merül, hogy a gyerek ne a szülőkkel egy ágyban vagy egy helyiségben töltse az éjszakát. Japánban a kamaszodó fiatalok maguk döntenek úgy, hogy külön ágyba, szobába költöznek, addig természetes, hogy együtt alszik a család. Nálunk leginkább azok a felnőttek ódzkodnak ettől a dologtól, akiket kisgyermekként akaratuk ellenére külön altattak a szüleik. Valahol mélyen vágynak az együtt alvásra (hiszen évezredeken át ez volt a szokás az embernél is), de kifogásokat gyártanak: elromlik a házas élet, ráfekszem a gyerekre és megfullad, nem tudom kipihenni magam stb.
A szülők közös álláspontja a legfontosabb
A gyermek természetes igénye, hogy a szülei közelében szeretne lenni. De mit érez az a férfi, akit éveken keresztül „kitúr” a gyermeke? Hagynia kell-e vagy az a jó megoldás, ha visszaszerzi az őt megillető helyét a hálószobában. Pszichológusok szerint az apák és a fiaik közt későbbi konfliktushoz vezethet, ha az apa nem engedi az együtt alvást, az anya pedig semleges marad vagy a gyerek pártjára áll ebben a témában.
Szakértők azt mondják, a legjobb megoldás a kommunikáció. Hatéves korára már a legtöbb gyermek megérti – még ha tiltakozik is ellene -, hogy a „nagy ágy” anyáé és apáé, ahová napközben bármikor bebújhat, ha szeretne, de éjszaka a szülőknek is szükségük van a pihenésre, hogy másnap ne legyenek mogorvák, veszekedősek, szigorúak és türelmetlenek. A legtöbb gyermek ezt belátja és megérti. Még ha nem is azonnal, de fokozatosan kialakítható egy olyan rendszer, ami mindenkinek megfelel. Legalábbis a szülőknek és a gyerekeknek, nem feltétlenül azoknak a bizonyos barátnőknek, a nagymamáknak és a védőnőknek.
Kép forrása: modernhepburn.tumblr.com