Volt már, hogy hirtelen megálltál egy pillanatra, és furcsa hideg futott végig a hátadon, mert biztos voltál benne, hogy amit épp átélsz, azt már egyszer megtörtént veled – csak épp egy álomban? Mintha a tudatalattid előre lejátszotta volna a jelenetet, és most valahogy utolért volna az álom. Kicsit ijesztő, ugye?
Ez az érzés, amikor a valóság és az álom határa összemosódik, és nem tudod, ébren vagy-e vagy még álmodsz, sokkal gyakoribb, mint hinnéd. A jelenségnek pedig neve is van: déjà rêvé – vagyis „már megálmodott”. Romantikusnak hangzik, mégis hátborzongató, amikor megtapasztalod. Nézzük, mi is ez pontosan, miért történik, és mikor érdemes vele komolyabban foglalkozni.
Milyen érzés a déjà rêvé?
A déjà rêvé hasonlít a déjà vu-hoz abban, hogy egy erős ismerősségérzetet kelt, de az alapja más. Míg a déjà vu során úgy érzed, mintha már átéltél volna valamit, amit tudod, hogy nem, addig a déjà rêvé azt az érzést hozza, hogy álmodtál már erről a helyzetről. Olvass még a témában
Anyaság kontra karrier: „Három hónap után visszamentem dolgozni és egyáltalán nem bántam meg.”
Ez okozza a legnagyobb elakadást pénzügyeidben – születési jegyed alapján
Hihetetlen, de vannak ételek, amik csökkentik a fogamzásgátló hatékonyságát
5 csillagjegy páros, akik mindig visszatalálnak egymáshoz
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




