Akik gyerekként traumát éltek át, vagy a családjuk diszfunkcionális volt, egészen más mintákat hoznak magukkal a felnőtt életbe. A tapasztalatok alapvetően hatnak az önbecsülésre, a kommunikáció módjaira és a kapcsolatteremtésre. Kapcsolataikat ezekhez a mintákhoz igazodva alakítják, így előfordul, hogy egészen másként kötődnek és viselkednek például egy párkapcsolatban, mint az megszokott.
Nézzünk néhány jellegzetes példát arra, hogyan nyilvánulhatnak meg a gyerekkorban szerzett negatív tapasztalatok párkapcsolatban élve.
Stressz és félelem
Aki gyerekként megtapasztalta az elhagyatottságot, később is félni fog, hogy ez megismétlődik. Párkapcsolatban extrém féltékenységként vagy erős birtoklási vágyként mutatkozik meg a rossz emlék nyoma. Olvass még a témában
Ha gyerekként gyakran kritizálták vagy látta, hogy mással ezt teszik, természetesnek veszi ezt a viselkedést. Kevésbé tolerálja párja néhány szokását, könnyen válik vele szemben bosszússá.
A zavaros családi környezet a gyereknél stresszt és egyfajta ugrásra kész állapotot idéz elő. Felnőttként is megmaradhat a szorongás, félelem érzete, ezért az ilyen embernek sok időt kell szánnia önmagára és arra, hogy lenyugodjon. Fontos az otthoni békés környezet, de szélsőséges esetben szociális szorongással küzdhet meg és nehezen megy emberek közé.
A rossz gyerekkori élmények kihatással vannak arra is, hogy az egyén miként vesz részt az otthoni életközösségben. Az együttéléshez tartozó kötelezettségvállalásnál mutatkozhat szélsőséges hozzáállás: túlzottan támaszkodhat a másikra vagy épp ellenkezőleg, minden feladatot magára vállal és a végtelenségig gondoskodik a párjáról. Mindez a kielégítetlen gyerekkori szükségletekre vezethető vissza.
Az instabil családi közegben felnövő gyerek később hajlamos lehet arra, hogy egy nem jól funkcionáló párkapcsolatban is kitartson, mert bűntudatot okozna neki, ha kilépne belőle. Inkább együtt él egy hozzá nem illő emberrel, mint hogy egyedül maradjon.
