A napokban a kezem ügyébe akadt egy videó a kislányomról: úgy 1,5 éves lehetett és éppen a húsvéti ajándékait gyűjtögette.
Pakolta a kapott édességeket és bájos babahangján azt mondta: „Csak ezt szeretném, mert nem szabad sok édességet enni egyszerre”. Korábban elsiklottam a mondat felett és nem emlékeztem rá, hogy már ilyen korán foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nálunk sosem volt tiltott dolog a nasizás, mi is szoktunk édességet enni, de a mértékre mindig figyelünk. Azt a rendszert vezettük be, hogy minden nap, ebéd után, mikor hazajön az oviból, választhat valami nasit, és ez eddig nagyon bevált.
Rugalmasan kezeljük ezt a „szabályt”. Ha elmegyünk valahova és megkínálják, vagy úgy döntünk, eszünk egy fagyit délután, akkor nyilván nincs megtiltva neki, hogy abból is egyen. Viszont azt vettem észre, hogy a mértéket nagyon jól megtanulta az évek során, nem esik túlzásba és magától is mondja, mikor úgy érzi, eltelítődött.
De vajon mi igaz ránk, felnőttekre? Van ilyen önuralmunk, önismeretünk?
Úgy fest, hogy az édesszájúságot nem igazán lehet kinőni, és az idő múlásával nem lesz jobb a helyzet. New Yorkban, 2000 fő bevonásával készítették azt a felmérést, amiben arra voltak kíváncsiak a kutatók, mennyi édességet ettek gyerekkorukban és mennyit most, az időközben felnőttek. Kiderült, hogy a megkérdezettek 52%-a saját bevallása alapján több édességet eszik, mint gyerekként.
„Nem meglepő, hogy a gyerekek rengeteg édességet esznek manapság, hiszen azt látják, hogy a szüleik is édesszájúak”
– mondta Teruhiro Kawabe.
A kutatók elmondták azt is, hogy változnak a preferenciák, hiszen egyre szélesebb skáláról válogathatjuk ki a kedvenc ízeinket, amik ráadásul rendszeresen meg is újulnak. Azonban sokan ugyanazt az édességet veszik, ami gyerekkorukban a kedvencük volt. „A múlt örömteli élményei és emlékei hozzájárulnak ahhoz, hogy a mai felnőttek egyszerre falatoznak és nosztalgiáznak is az édességek fogyasztása során” – tette hozzá Kawabe.
Miért vágyunk annyira az édes ízre?
Ennek biológiai, evolúciós okai is vannak és persze a külső nyomás szintén rátesz egy lapáttal. A magzatvíz és az anyatej is édes, ami után jönnek a hozzátáplálás során bevetett gyümölcsök, tehát az első ízek, amikkel a gyermekek találkoznak, az az édes. Ennek az íznek a hiánya kevéssé vonzóvá teszi az ételeket, még egy „átlagosan egészséges” étrendet követő gyermek számára is. És mi a helyzet azokkal a családokkal, amikben sok feldolgozott, készterméket fogyasztanak, és gyakran nassolnak?
Nos, esetükben jóval magasabbra kerül az íz-mérce és sajnos könnyen eltolódhat az ízélmény egy rendkívül egészségtelen irányba. A kutatások azt sugallják, hogy a cukor fájdalomcsillapítóként hat csecsemőknél és kisgyermekeknél, tehát ők szó szerint jobban érzik magukat a nassolás után. Ugyanezt nem figyelték meg a felnőtteknél, de másfajta hatásokat igen.
Mindenesetre gyerekként megtanuljuk a mechanizmust: ha édességet eszem, akkor attól megnyugszom, kevesebb fájdalmam lesz és boldogabb leszek.
Ez könnyedén megágyazhat a felnőttkorban különféle étkezési zavaroknak, pláne, ha esetleg a szüleink is egyfajta jutalmazási rendszerként kezelték az édességek osztogatását. A belső jelzéseken túl pedig ott vannak reklámok, amik miatt természetesen a gyerekek még könnyebben elcsábulnak, vágyakoznak, mint később a felnőttek.
Nem minden cukor rossz
Természetesen nem minden cukor rossz: a természetes cukrok, mint pl. a gyümölcsökben levő fruktóz, a gyermekek étrendjének egészséges részét képezik. Azonban amikor a fruktóz már kivonat és számos más adalékanyag, ízfokozó is kerül mellé, akkor az már megágyaz a függőségeknek és számos komoly betegségnek.
Sajnos egyre több kutatás támasztja alá, hogy a gyermekkori elhízás nagyon veszélyes és jelentősen növeli minden civilizációs betegség súlyosbodását felnőttkorban.
Ideális esetben a hozzáadott cukor nem teheti ki a gyermek étrendjének 10%-át. Ez kb. 35 grammot jelent egy óvodás és 55 grammot egy 12 éves kisiskolás esetében. Ez nagyszerűen kitesz napi egy nasit, de a gond az, hogy manapság már mindenben ott van a hozzáadott cukor. Nem csak a kézenfekvőnek tűnő édességekben, édes italokban, joghurtokban, gabonapelyhekben, hanem a tésztaszószokban, szalámikban, savanyúságokban is. Ha ezeket összeadod, akkor már nem sok marad a nap hátralévő részére. Minél több feldolgozott ételt esztek, annál nagyobb eséllyel lépitek át akár sokszorosan az ajánlott határt.
A jó példa, a tudatosság ragadós, de amíg a felnőttek több mint fele saját bevallása szerint is több édességet eszik, mint gyerekkorában, addig aligha várhatjuk ennek ellenkezőjét a gyerekeinktől.