Család / Életmód

Miért nem vagyunk boldogabbak a gyerekeinktől? A szülők paradoxona

Miért nem vagyunk boldogabbak a gyerekeinktől? A szülők paradoxona

Mikor vagyunk a legboldogabbak?

Roy Baumeister „Az élet értelme” című munkájában kifejti, hogy az Amerikai felnőttek életében két boldogságcsúcs található. Az egyik ezek közül az esküvő és az első gyermek születése közötti időszak, a másik az utolsó gyermek otthonról való távozása, és a házastársa halála között található.

Amennyiben a családot a személyes boldogságunk szemszögéből nézzük, a gyerekmentes házasélet fázisai számítanak a legboldogabb időszakoknak. 

Akkor mégis miért vállalunk gyermeket?

Vajon mi az oka annak, hogy gyermeket vállalunk akkor is, ha lényegében nem tesznek minket boldogabbá sőt, úgy tűnik, hogy a személyes boldogságunkat egyenesen háttérbe szorítják? Félretéve az ösztönöket, a gyermek születése bizonyítottan felelős az önértékelésünk felemeléséért, különösen a nők esetében – ez derült ki Thomas Hansen, Britt Slagsvold és Torbjørn Moum 2009-es kutatásából. 

Érdekes adalék, hogy bár alapvetően a nők önértékelését emeli a gyermekvállalás, egy 1979-es felmérésből az is kiderült, hogy a férfiak sokkal inkább hátrányosnak tekintik a gyermektelenséget, aminek jó eséllyel evolúciós okai is lehetnek.

Mindebből arra következtettek a kutatók, hogy hiába rontja a pillanatnyi boldogságunkat a családalapítás, attól még hosszútávon értékesnek és értelmesnek tekinthetjük.

Kicsit hasonló ez, mint a tanulás: a cél a szakma, a tudás megszerzése. Annak ellenére is megküzdünk a feladatokkal, hogy aktuálisan nem vagyunk éppen túl boldogok a felmérésektől, a befektetett időtől. Ám amikor végre kézhez kapjuk a diplománkat és elhelyezkedünk egy jó beosztásban, akkor úgy érezzük: megérte. Időközben pedig megerősödünk, rájövünk, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint hittük, ezáltal nő az elégedettségünk és az önbizalmunk.

A kutatók egyébként azt tapasztalták, hogy az Egyesült Államokban a legnagyobb a szülői paradoxon. Itt éleződik ki leginkább a gyermekek „negatív jelenléte” és a személyes boldogság közötti ellentét. Ha mindez azért lehetséges, mert az USA-ban hajlamosak az emberek extrém módon koncentrálni személyes boldogságukra, aminek a következménye az, hogy irreális elvárásokkal élnek saját vágyaik iránt. Minél inkább individualista egy társadalom, annál nagyobb mértékben jelentkezik a szülői paradoxon. 

Személyes tapasztalatok

Az önértékelésem valóban javult azóta, hogy gyermekem született. Nem azért, mert úgy gondolnám, bármit is „alkottam”, hiszen nem érzem úgy, hogy a kislányomnak hálásnak kellene lennie nekem a jelenlétéért. Ugyanakkor számos szerencsés körülmény segít, hogy így gondoljam: ilyen az, hogy mindkét nagyszülő elérhető közelségben van, hogy nem szűnt meg teljesen az énidőm, hogy rugalmas a munkabeosztásom, de az is, hogy a párkapcsolatomon nem hagyott nyomot a családalapítás. Ennek ellenére az első időszak nálunk is iszonyatosan nehéz volt, különösen az első 8-12 hónap. Mára persze el sem tudjuk képzelni az életünket a kislányunk nélkül, és lényegében körülötte forog az életünk.

Furcsa, de csak mióta gyermekem van tudom teljesen megérteni azokat a párokat, akik nem szeretnének családot alapítani. Nem tartom önzőségnek, hanem a saját igényeik felismerésének, életük tudatos irányításának – amelyből mindenkinek egy van.

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást