De miért nem teszik a gyerekek boldogabbá a szüleiket?
Már a kérdés sem helyes, hiszen a gyermekek csak akkor érkeznek feladattal erre a világra, ha már eleve elvárásokkal élünk irántuk. Ez sajnos nem helyes, de aligha kivédhető. Amikor várandós voltam, én is ezerszer elképzeltem, milyen lesz a gyermekem – sőt, még abban is biztos voltam, hogy kislányt szeretnék. Szerencsém volt, mert nem csak „megfelelt” az elképzeléseimnek, túl is szárnyalta azokat. Pedig egyáltalán nem volt helyes, hogy így ábrándoztam, hiszen komoly lelki sebeket is okozhattam volna neki azáltal, hogy anyjaként lányt várok, ő pedig fiúnak születik.
Apróságnak tűnik, de sok szakértő elemezte már ezt a kérdést, többek között Orvos-Tóth Noémi is az Örökölt sors című könyvében. Nagyon nehéz ugyanakkor szülőként elvárások nélkül élni, hiszen egyénként is vannak feltételeink. Elvárásokkal élünk a barátainkkal, a férjünkkel, vagy éppen a saját szüleinkkel szemben is.
Egy 2016-os felmérés szerint nem a beteljesületlen követelményeink szabnak gátat annak, hogy a gyermekeink boldogabbá tegyenek minket, hanem azok a stressz hatások, amik ebben az új élethelyzetben érnek mindannyiunkat.
A csecsemők, kisgyerekek új, addig ismeretlen helyzeteknek, ezáltal stressznek tesznek ki bennünket. Ilyen a megnövekedett idő-és energiaigény, a munka és a magánélet egyensúlyának zavarai, az alváshiány, valamint a pénzügyi teher. Természetesen egyénfüggő, kinél, melyik faktor nő a legjobban, milyen stresszorok emelkednek ki, tűnnek el, vagy éppen mik csatlakoznak az új család életébe. Olvass még a témában
Talán nem túl meglepő, de ezek a terhek extrém módon nyomják az egyedülálló szülők vállait. Ez az oka annak, hogy ők a legalacsonyabb szintű jólétet, boldogságot mutatják a (gyermektelen) párokhoz képest. A legnagyobb irónia a szülői paradoxonban az, hogy a felmérések alapján az emberek általában kevésbé elégedettek a házasságukkal, ha gyermekeik vannak. Ezzel még ironikusabbá téve azt a nézőpontot, ami szerint a gyermek a házasság megkoronázása.
