Mint ahogy mindenkinek, nekem is sok rokonom és ismerősöm hunyt el, mióta én a világon vagyok, ám, mióta felnőttem, anya és feleség lettem, nem csupán az élet dolgait látom másképp, hanem valami egészen érdekeset véltem felfedezni magamon, fizikálisan is megélem a gyászt.
Három hete halt meg az anyai nagymamám, aki rákos betegként stroke-ot kapott, és egy hónapnyi kórházi kezelést követően már soha nem jöhetett haza. Egy ideje fel volt már készülve a család a szörnyű pillanatra, amikor majd szólnak a kórházból, hogy ütött az óra. Mégis, amikor tényleg eljött az idő, és megcsörrent este fél 10-kor a telefon, melyben az orvos őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt nagymamám miatt, valahogy úgy éreztem, én erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Lelkileg összetörtem, nem találtam önmagam, csendes sírásba kezdtem. Aztán ahogy teltek-múltak a napok, már más fizikai tünetet is felfedezni véltem magamon, már, ami a gyászt illette.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






