A legtöbben úgy gondoljuk magunkról, hogy jók vagyunk és jól is viselkedünk másokkal. De valóban így van?
Tényleg elegendő, ha nem mondunk sértő dolgokat, nem teszünk durva gesztusokat, amelyek bánthatnák ismerőseink, kollégáink, családtagjaink önérzetét? És tényleg nem bántjuk meg őket, vagy csak azt gondoljuk?
Manapság szerintem egyre nehezebb úgy élni, hogy ne gázoljunk bele mások önbecsülésébe, hiper-érzékeny lett a társadalmunk. Az érzékenyítésnek persze kétségtelenül akad számos előnye, de ha jól belegondolok, alig-alig akad olyan nézőpont, egyéni vélemény, ami ne bánthatna valaki mást és lassan tényleg oda jutunk, hogy inkább nem mondunk semmit, ha nem akarunk másoknak sebet okozni. Hogy ez mennyire jó, az már más kérdés, de addig is biztos, hogy vannak olyan viselkedési módok, amelyeken igazán könnyű finomítani a gördülékenyebb és kevésbé bántó kommunikáció érdekében.
1/3 „Én vagyok az erősebb” felfogás
Saját egónk fellendítése érdekében sokszor észrevétlenül is úgy viselkedünk, hogy azzal megalázunk másokat. Összehasonlíthatatlanul nehezebb saját dilemmáinkkal, nehézségeinkkel szembenézni és azokat gyógyítani, mint mások hibáira koncentrálni. Amikor azt érezteted valakivel, hogy felsőbbrendű, jobb vagy nála, akkor automatikusan mások felé helyezed magadat. Ez nagyon rosszul tud esni annak, akinek egyébként sincs helyén az önbizalma, vagy tőled várna támogatást.
A versengő dinamika mérgezően hat minden kapcsolatra, legyen szó szerelemről, barátságról, vagy bármilyen más viszonyról. Az összehasonlítás, a saját teljesítmény piedesztálra történő emelése elnyomja a környezetünkben élőket. Tulajdonképpen ettől érezzük jobbnak magunknak, nem pedig attól, hogy valóban jobbak is lennénk.
A tapasztalataid, véleményed megosztásakor legyél nagyon körültekintő és mindig közös pontokat, érdeklődési köröket keress, ne arra összpontosíts, miben különböztök, illetve miben vagytok mások.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!