Hozzávalók
– 25 dkg csirkekolbász, lehéjazva, kis darabokra vágva
– 1 teáskanál extra szűz oliva olaj
– 25 dkg gomba, kicsire szeletelve
– 2-3 szál szeletelt újhagyma
– 10 dkg apróra vágott svájci sajt
– frissen őrölt bors
– 5 tojás
– 3 tojásfehérje
– 1 csésze tej (alacsony zsírtartalmú)
Elkészítése
– Kenjük ki olajjal a muffinsütőt, melegítsük 180 C fokra a sütőt. Olvass még a témában
„Tiszta lap” mantrák szeptemberre: ez a neked szóló megerősítés a Szűz szezonban
A lányom 7 évesen kezdte az iskolát, és ma hálás vagyok ezért a döntésért
A legjobb döntéseimet akkor hoztam, amikor mások le akartak beszélni róluk
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
– Forrósítsunk fel egy serpenyőt, majd dobjuk bele a kolbászt, süssük aranybarnára. Tegyük át egy tálba hűlni. Öntsük az olajat a serpenyőbe, adjuk hozzá a gombát, dinszteljük, ameddig aranybarna nem lesz.
– Öntsük a gombát a kolbászhoz, hagyjuk hűlni 5 percig. Keverjük hozzá a hagymát, sajtot és egy kiskanál őrölt borsot.
– Mixereljük össze a tojást, tojásfehérjét és tejet egy közepes tálban. Oszlassuk el a keveréket egyenletesen a muffinformákban. Szórjunk egy-egy evőkanálnyi kolbászos keveréket minden formába.
– Tegyük sütőbe, hagyjuk 25 percig sülni, ameddig a muffinok csúcsai megbarnulnak. Hagyjuk 5 percig hűlni. Borítsuk ki a muffinformából és hagyjuk teljesen kihűlni.
Jó étvágyat kívánunk!
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






