A szomorúság maga nem változott, de az, hogy mit kezdünk vele, mennyire mutatjuk ki, és kinek engedjük meg, hogy lássa, generációnként gyökeresen más mintát követ. A baby boomer nagyszülők, az X generációs szülők, a millennialok és a Z generáció tagjai mind más szabályrendszert örököltek arról, mi számít elfogadható érzelmi megnyilvánulásnak.
A boomerek: összeszorított fogsor és csendes tűrés
A második világháború utáni évtizedekben felnőtt generáció számára az érzelmi visszafogottság nem hiányosság volt, hanem erény. Sokan közülük olyan családban nőttek fel, ahol a szomorúságot egyszerűen nem volt szokás szavakba önteni: inkább dolgoztak, bekapcsolták a rádiót, vagy nekiálltak valaminek a házban.
Ez a generáció gyakran úgy tanulta meg a gyászt és a veszteséget feldolgozni, hogy egyedül birkózott meg vele, legfeljebb a házastársával osztotta meg, amit érez. A pszichoterápia igénybevétele sokáig stigmával járt a körükben, a „szedd össze magad” inkább volt elfogadott válasz, mint a „beszéljünk róla”. Olvass még a témában
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
„A nőknél bűntudat és sírás, a férfiaknál düh és alkoholizmus” – Hogyan mutatkozik meg a depresszió a két nemnél
Ez a 3 csillagjegy engedi el legnehezebben a szerelmet
Az „érzelmi másnaposság” sokkal gyakoribb, mint gondolnád – így lábalj ki belőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
