Sírunk. Fotókon a történelem 4 legkülönösebb karácsonya

Sírunk. Fotókon a történelem 4 legkülönösebb karácsonya

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Sírunk. Fotókon a történelem 4 legkülönösebb karácsonya

Családi összejövetelek, töltött káposzta, fénysor és éneklés. A karácsonyban azt szeretjük többek között, hogy tradíciója van. A történelem során azonban voltak olyan karácsonyok, amelyek egészen másképpen alakultak.

Az első Holdutazás

Nem szép dolog karácsony napján tévét nézni a közös családi program helyett, de még így is érhető, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban nagyon sok család tapadt a képernyőre karácsony napján.

A Holdra szállás ugyan még váratott magára, a szovjet űrprogram gyors előrehaladása miatt azonban az amerikaiak gondoltak egy merészet: az Apollo-8, az Apollo-program második olyan küldetése, amellyel emberek indultak az űrbe, a történelemben elsőként megcélozta a Holdat, noha a leszállást ekkor természetesen még nem tervezték.

Az Apollo-8 karácsony napján állt Hold körüli pályára, Frank Borman, Jim Lovell és Bill Anders 20 órán át keringett a bolygó körül, miközben – a világon szintén elsőként – többször is élő tévéadást közvetítettek. Az Apollo-8 először érte el a második kozmikus sebességet, űrhajósok először álltak pályára egy másik égitest körül, és szintén elsőként hagyták el ezt a pályát.

A legénység tagjai láthatták először saját szemükkel a Hold túloldalát, és szintén ők látták először egyszerre, bolygóként a Földet, így a küldetés első helyen áll a legtöbb első helyet besöprő űrprogramok listáján is.

A Hold körül töltött karácsony éjszakáján egy tévés kapcsolás alatt az űrhajósok a Bibliából olvastak föl az amerikaiaknak, Jim Lovell pedig azt mondta a lélegzetelállító, ember által még soha nem tapasztalt látványról: „Innen nézve a Föld egy hatalmas oázis az űr végtelenjében…”

Karácsonyi csoda a világháborúban

A karácsony szelleme néha a legváratlanabb helyekre is elér. 1914-ben német, angol és francia csapatok egy Belgium területén lévő lövészárokban töltötték a szentestét, lőni azonban senkinek sem akaródzott ezen a napon. Az elbeszélések szerint a németek voltak azok, akik a lövészárkukat fenyőágakkal és gyertyákkal dekorálták ki, majd elkezdték énekelni a Csendes éjt.

Az angol csapatok felismerték a dalt, és saját, angol nyelvű verziójukkal válaszoltak rá. Nem sokkal később a katonák – annak ellenére, hogy erre egyik oldalról sem kaptak engedélyt – kimerészkedtek a lövészárkokból, és középen, a „senki földjén” kezet ráztak azokkal, akiket néhány órával korábban még lőttek.

A csapatok cigarettával, némi alkohollal és egyéb, náluk lévő apróságokkal ajándékozták meg egymást, sőt még egy labda is előkerült, amivel egy rövid meccset játszottak. A katonák végül visszatértek a saját lövészárkaikba, de egyes elbeszélések szerint azok, akik a „karácsonyi csoda”-ként ismertté vált eseményen részt vettek, soha többé nem voltak hajlandóak egymásra lőni, és ha tűzparancsot kaptak, csak fölfelé, a levegőbe célozva sütötték el a puskájukat.

Az embereket végül máshová helyezték, a csapatok cserélődtek, és a tűzharc visszatért a belga lövészárkok közé – a különleges karácsonyi történet azonban máig az emberségesség szimbóluma sokak számára.

Gorbacsov lemondása

Miközben karácsony idején kevésbé figyeljük a híreket, és inkább a családunkkal töltjük az időt, 1991-ben történt valami, ami még így is a rádiók és televíziók mellé ültette az embereket.

December 25-én lemondott Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke. A Kreml csúcsára, a sarló és a kalapács helyére ismét orosz zászló került, a Szovjetunió pedig megszűnt létezni.

Ezen a karácsonyon nyilvánvalóvá vált, hogy a világ, és annak erőviszonyai, végérvényesen megváltoznak, és valami egészen új veszi a kezdetét. És valóban, valami új vette kezdetét…

Elindul az internet

Ma már nehéz elképzelni, hogy voltak idők, amikor nem volt, de az internet tulajdonképpen egy egészen új keletű dolog. Arról, hogy hogyan hatott az emberiségre, persze sokat és hosszasan lehetne vitatkozni, az viszont tény, hogy megváltoztatta az életünket.

1990 karácsonyán Tim Berners-Lee kipróbálta új, számítógépeket összekötő rendszerét, így a legelső weboldal a legelső web szerveren a legelső webes böngészőt használva az első elérését kapta karácsonyra.

Berners-Lee a következő évet azzal töltötte, hogy a világot járta, és igyekezett meggyőzni az embereket arról, hogy csatlakozzanak a világhálóhoz, vagyis, ahogy felénk mondják, „szálljanak be az internetbe”. 1990 karácsonyán az informatikus talán sejtette, hogy valami hatalmas, a világot megváltoztató dolgot hozott létre, azt viszont nehéz lehetett elképzelni, hogy milyen gyorsan milyen forgatja majd fel fenekestül a világot találmányával.

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!