Az nem titok, hogy a táplálkozásnak hatalmas szerepe van a kognitív képességekre és a hangulatodra is. Azt is biztos hallottad már, hogy nem jó ötlet korgó gyomorral bevásárolni menni, hiszen kutatások szerint ebben az esetben sokkal több felesleges és egészségtelen élelmiszer landol a kosaradban. Egy izgalmas tanulmányból pedig most az is kiderült, hogy autóvásárlás vagy egy állásajánlat elfogadása – vagyis meghatározó döntések – előtt mit érdemes fogyasztanod annak érdekében, hogy jól válassz.
Az éhség negatív hatása a döntésekre
Benjamin Vincent, a skóciai Dundee Egyetem pszichológiai karának munkatársa kollégáival azt vizsgálta, hogyan hat az éhség az agyműködésre. A résztvevőket két fordulóban tesztelték. Egyszer a megszokott étkezési rutinjukat kellett követniük, a második alkalommal pedig egész nap koplalniuk kellett. Háromféle jutalom közül választhattak mindkét esetben, ezek a következők voltak: étel, pénz és zeneletöltés.
A szakértők arra jöttek rá, hogy amikor éhesen kellett döntést hozniuk a résztvevőknek, egyből az azonnali, de kisebb jutalmat választották ahelyett, hogy később egy értékesebb dolgot kaptak volna.
Felvetették például, hogy 35 nap múlva az ígért jutalom dupláját kaphatják meg a jövőben a résztvevők. Az éhség hatása miatt viszont erre maximum 3 napot vártak volna az alanyok. Olvass még a témában
Nem minden toxikus, és nem minden trauma, ami kellemetlen volt neked – Ezért nem kéne ezekkel a szavakkal dobálóznunk
Ezt hozza 2026. július 31. a numerológia szerint: önkifejezés és szívből jövő öröm
Ezt hozza 2026. augusztus 2. a numerológia szerint: béke és kapcsolódás
„A fiúk már csak ilyenek…” – fiús anyaként látom, hol rontjuk el a gyerekek nevelését, aminek később mindenki issza a levét
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




