Motiváló, erős nőalakokból nincs hiány a filmtörténelemben, legyen szó valós személyről vagy fiktív karakterekről. Összegyűjtöttünk néhány remek filmet, amelyet minden nőnek érdemes még a harmincas éveiben megnéznie, és erőt merítenie saját életéhez ezekből a bátor és független karakterekből.
3/4 Sráckor
Richard Linklater rendező alkotása 2013-ban debütált a mozikban. Egy egyszerű felnövés-történet, amely éppen amiatt különleges, hogy valójában cseppet sem akar többnek látszani annál, ami. Az alkotás értékét a történet mellett az is adja, hogy egyben egy nagyszabású kísérlet is, hiszen ez az első olyan film, amelyet valós időben, tehát 12 éven keresztül forgattak, 2002 és 2013 között. A szerepeket ugyanazok a színészek játszották több mint egy évtizeden át, a főszereplő Masont (Ellar Coltran) 6 éves korától egészen az érettségiig követhetjük végig családi drámákon, szerelmeken, kamaszkoron keresztül.
A film azonban nemcsak az ő fejlődéstörténete, hanem a fantasztikus Patricia Arquette által megformált édesanyáé is, aki egyedülálló, olykor tanácstalan, de keményen dolgozó nőből a történet végére igazi példaképpé válik a gyermekei és mindenki számára.
A színésznőt Oscar-díjjal jutalmazták a 12 éven keresztül nyújtott felejthetetlen alakításért.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!