Ha tabu az ex
Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt az ex-kérdésben, már csak azért is, mert olyan témáról beszélünk, amiben érzelmileg érintettek vagyunk. A szerencsés az, ha a történekről a múlt részeként tudunk beszélni, reálisan látjuk mindannyiunk hibáit, előnyös tulajdonságait, és elismerjük, hogy szükségünk volt arra a kapcsolatra.
Ha másért nem, hát azért, hogy tanuljunk belőle és legközelebb jobban válasszunk. A másik ok, amiért nehéz az exről beszélni az, hogy nem akarjuk, az aktuális partnerünk többet lásson a mondatok mögé, mint ami a valóság. Azonban problémás az is, ha nem válaszol a kérdéseidre, vagy úgy kerüli a témát, mint a forró kását.
Ha túlságosan titkolózik, akkor az részben arra utal, hogy van valami a háttérben, amiről nem tudhatsz. Ez elülteti benned a bizonytalanság érzését, ami kihat a teljes kapcsolatotokra.
De nem csak ez lehet a gond, hanem az is, hogy így nem tudhatod, miért nem működött a viszonyuk. Pedig ez nagyon is hasznos lehet mindkettőtök számára. Ha tisztában vagy a múltban történtekkel, akkor fokozott hangsúlyt tudsz azokra fektetni. Pl. ha megcsalták, akkor a megszokottnál kicsit jobban oda tudsz figyelni, hogy megerősítsd az önbizalmát és lehetőséget biztosíthatsz számára, hogy melletted megnyugodjon. Ha pedig minderről már tud beszélni a partnered, akkor az azt jelenti, hogy ő is reálisan látja a történteket. Amíg jegeli a témát, addig ez az esély sajnos nem áll fenn. Olvass még a témában
Nem minden toxikus, és nem minden trauma, ami kellemetlen volt neked – Ezért nem kéne ezekkel a szavakkal dobálóznunk
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
Én voltam a toxikus a kapcsolatban, és csak utólag jöttem rá
Nem kellesz eléggé? – Van, hogy egy kapcsolatot már nem megmenteni, hanem elengedni kell
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkErre a emojira reagálnak inkább a férfiak, és erre a nőkA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





