Vannak bizonyos „vörös zászlók”, amik erőteljesen figyelmeztetnek arra, hogy a partnereid korábbi kapcsolatai nem mentek éppen zökkenőmentesen, esetleg nem kerültek lezárásra. Tracy K. Ross párkapcsolati szakértő és párterapeuta az Elite Dailynek elárulta, milyen jelekre érdemes különösen odafigyelned!
Ő semmiben sem hibás
Nagyon jellemző, hogy a szakítás után hajlamosak vagyunk az exünket hibáztatni, miközben a saját hibáinkat nem igazán ismerjük fel. Ez egy ideig-óráig normális, de akkor már semmiképpen sem az, amikor egy új kapcsolatunk van kibontakozóban. Bármi is történt, egy kapcsolatban kettőn áll a vásár. Semmi sem lehet kizárólag fekete és fehér, minden viszonyban vannak árnyalatok és ezeket fel kell ismerni ahhoz, hogy továbbléphessünk. Ha a kiszemelted ezt nem tette meg, akkor annak árulkodó tünete az, hogy még nincs túl az exén.
Nem feltétlenül arról van szó, hogy őt szereti, inkább arról, hogy még nem vonta le a konzekvenciákat, nem vállal felelősséget a tetteiért és így esélyes, hogy újra lejátssza magának ugyanazt a forgatókönyvet.
Igen, jól látod, ennek következménye az lesz, hogy a ti kapcsolatotokban is rád hárítja majd a felelősséget, bármilyen nehézség, probléma előtt is álltok. Apróságnak tűnhet tehát, hogy az exét okolja a szakításért, a kapcsolat zátonyra futásáért. Az igazság viszont az, hogy ez rengeteget elmond róla. Többek között azt, hogy nehéz lesz vele kompromisszumokat kötni, megegyezni, a kapcsolatotokat érintő nehézségekről érdemben beszélni. Olvass még a témában
„Eszébe nem jutott, hogy segítsen az anyjának elpakolni” – Így mentsd meg magad attól, hogy a bejárónője legyél
„A pasijával jött a találkozóra” – A legmegdöbbentőbb első randis történetek
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
„Hidd el, most tényleg minden más lesz!” – Az egyik legmanipulatívabb férjtípus az örök ígérgető
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






