A fa az életünket jelképezi. Léte ciklusokból áll, akár a miénk, felismerhető rajtuk a születés, a virágzás, a termés és az elhalás kora. Évgyűrűi elárulják, hogy léte melyik szakaszánál tart. Ősszel színpompába burkolózik: tarka levelei ellepik, akár tavasszal a virágok. Ha gyökerei erősek, nem tehetnek kárt benne a természet vad erői. Lombkoronája felér a magasba. Az Égig Érő Fa sok magyar mondában és népmesében szerepel.
Létezel
„Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derűssé teszi az ébredező halandókat.
Derűs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörűségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. Kísérőnkre, a holdra veted a szemed, és talán ekkor, ebben a hátborzongató, szívbemarkoló látványban gyönyörködve egyetlen pillanatig a csoda és a mindenség részévé válsz. De vajon átéled-e, képes vagy-e átélni a pillanatot?
A pillanatot, melyben eljut a tudatodig: létezem. Benne vagyok a pillanatban. Bennem jött létre a pillanat. Megfogott, megkaparintott, eggyé lettünk. Elementáris erővel hat rám. Elvarázsol. Bűvöletben tart. Észreveszem, hogy létezem.
Hogy részese vagyok e földi csodának. Itt lehetek a mesebeli, szó szerint egyszeri földön, és emberként élhetem meg ezt a rendkívüli pillanatot, élő, gondolkodó, szépre és jóra érzékeny emberként lehetek részese ennek a pillanatnak.” (Nagy Bandó András)
A tökéletes
„Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része.
A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra.
Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire?
Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják?
Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?” (Marcus Aurelius)
Hatások
„Hagyjuk hatni magunkra a naplementét, egy hegyet, egy fát, virágot, állatot.
Ha zenét hallgatunk, átmenetileg felejtsük el a zeneszerzőt, a karmestert, az egyes hangszerek szólamait ‒ adjuk át magunkat csak a hangzásnak.”
(Popper Péter)
„A lélek önmaga útján jár, s ezért nincs olyan helyzet, amiért ne lenne felelős.
Ha nem látod az okát, keresd a múltadban vagy a régmúltadban ‒ de tudd, hogy olyan fa gyümölcsét is megeszed, melyet régen ültettél. Lelked nem tegnap született.”
(Müller Péter)
Élet
„Amíg élnek a fák, amíg látom a hegyeket, addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek,
tiszta szívvel, szeretettel, könnyes szemmel, őszintén,
mert mindenhez szeretet kell, ami erősebb, mint én.”
(Historica)
„Mindig akad hely újabb fákat, bokrokat ültetni. Ez majdnem olyan, mint elhatározni, hogy gyereket hozunk a világra? Erős túlzás, de azért nem lehetetlen észrevenni a párhuzamot.
Én döntök a sorsa felől, én határozom el, hogy ő létezzen-e, vagy sem. Tehát eleve teremtő hatalmam van fölötte. És aztán majd gondoskodnom kell róla.”
(Lángh Júlia)
Természet
„Ne gyümölcseiről ítéld meg a fát, se műveiről az embert; ezek rosszabbak is, jobbak is lehetnek nála.”
(Jorge Luis Borges)
„A természet zöldje a növények és a fák élete. A zöld maga az élet.”
(Naoki Higashida)
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!