Saját tapasztalat
Így is történt, búcsút mondtam a karantén idején a Facebooknak, mert úgy éreztem, egyáltalán nem szolgálja a javamat. Nem csak azért, mert idegesítettek a hírek, álhírek, hanem mert úgy véltem, régen elvesztette eredeti funkcióját az oldal. Számomra az a fontos, hogy a helyi, inkább város szintű információkkal szembesüljek, hogy tudjam, mi történik az óvodában, illetve a közeli eseményekről, rendezvényekről időben tudomást szerezzek. Utóbbiak akkor teljesen tárgytalanná váltak a karantén miatt, és mivel az óvoda is bezárt, ott sem maradtunk le semmiről. A városi híreket illetően az egyik barátnőmet kértem meg, hogy gondoljon rám, ha valami fontosat lát – és már búcsút is intettem a közösségi médiának.
Néhány napig furcsa érzés volt: rutinszerűen a kezembe vettem a telefont, és nem tudtam mit csinálni vele.
Átpörgettem a számomra hiteles híreket, megnézegettem, milyen képeket készítettem és már tettem is félre. Eltelt pár nap és 80%-kal csökkent a képernyőidőm, ami azért elég erős ébresztő volt arra vonatkozóan, hogy ha visszatérek, határokat kell szabnom magamnak. Erre sort is kerítettem: a karantén után ismét aktiváltam a profilomat. Részben azért, mert több olyan csoport tagja vagyok, ahonnan az életvezetésemhez szükséges információk áramlanak, részben pedig azért, mert ismét elindultak azok az események, amik engem is érdekeltek. Ezúttal viszont állítottam napi limitet, és fél órában maximáltam azt az időt, amit naponta a közösségi oldalon tölthetek. Azonban több ismerősöm van, aki be sem regisztrált a portálra, vagy ugyan egykoron használta, idővel törölte magát róla. De miért döntöttek így?
Néhány napig furcsa érzés volt: rutinszerűen a kezembe vettem a telefont, és nem tudtam mit csinálni vele.
Átpörgettem a számomra hiteles híreket, megnézegettem, milyen képeket készítettem és már tettem is félre. Eltelt pár nap és 80%-kal csökkent a képernyőidőm, ami azért elég erős ébresztő volt arra vonatkozóan, hogy ha visszatérek, határokat kell szabnom magamnak. Erre sort is kerítettem: a karantén után ismét aktiváltam a profilomat. Részben azért, mert több olyan csoport tagja vagyok, ahonnan az életvezetésemhez szükséges információk áramlanak, részben pedig azért, mert ismét elindultak azok az események, amik engem is érdekeltek. Ezúttal viszont állítottam napi limitet, és fél órában maximáltam azt az időt, amit naponta a közösségi oldalon tölthetek. Azonban több ismerősöm van, aki be sem regisztrált a portálra, vagy ugyan egykoron használta, idővel törölte magát róla. De miért döntöttek így?
Szilvi, 36 – Nem akartam, hogy mindent tudjanak rólam
„Magas pozícióban dolgozom egy cégnél, de fokozatosan küzdöttem fel magamat ebbe a pozícióba. Mivel már nekem is vannak beosztottaim, pontosan tudom, hogy a munkaadó részéről hogyan megy az ellenőrzés. A beérkező önéletrajzok alapján gyakorlatilag egyből szelektálunk és nagyon erős rostát képez az, hogy a jelentkezőnek milyen a profilja a közösségi oldalon. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy úgy vélik, nem mérvadóak az évekkel ezelőtti megosztásaik, vagy éppen a feltöltött fotóik, a bejegyzéseik, adott esetben a kirohanásaik, de őket el kell keserítenem: rengeget nyomnak a latban. Azonnal eldől, hogy szimpatikus-e a jelölt és nagyon sokszor automatikusan háttérbe kerülnek azok, akiknek nem megfelelő a profiljuk. Akkor is, ha tökéletes szakemberek lehetnének, a személyiségük egyikünk számára sem lényegtelen szempont.
Mikor ez bennem is realizálódott, az első dolgom az volt, hogy minden nyilvános megosztásomat töröltem, míg végül eljutottam oda, hogy egy kép és adatok nélküli profilom maradt.
Ezt is töröltem, amikor bevezették azt a funkciót, hogy az ismerőseim automatikusan látják, mit kommentelek, vagy likeolok. Nincs szükségem rá, hogy akár központilag, akár egy távoli ismerősöm minden online lépésemről tudomást szerezzen.”
Mikor ez bennem is realizálódott, az első dolgom az volt, hogy minden nyilvános megosztásomat töröltem, míg végül eljutottam oda, hogy egy kép és adatok nélküli profilom maradt.
Ezt is töröltem, amikor bevezették azt a funkciót, hogy az ismerőseim automatikusan látják, mit kommentelek, vagy likeolok. Nincs szükségem rá, hogy akár központilag, akár egy távoli ismerősöm minden online lépésemről tudomást szerezzen.”
Olvass még a témában
Melinda, 34 – Így könnyebb volt lebonyolítani a válást
„Kicsi faluból származom, és bár nem ott élek, sokszor hazalátogatok a kislányommal. Nagyon szeretem azt a közeget, a vidék báját, a friss levegőt és örülök, hogy megmutathatom a gyermekemnek, hol nőttem fel. Ugyanakkor rengeteg hátránya van annak, hogy alig párszázan élnek a faluban, itt a pletyka a mindennapok szerves része. Fiatalon házasodtam és ennek megfelelően fiatalon is váltam el, ezzel pedig finoman szólva sem nyertem el a helyiek tetszését.
Mára már eljutottam oda, hogy nem foglalkozom mások véleményével, és szerencsére a pletykáknak is megvan az az előnye, hogy a hátam mögött szólnak, nem előttem. Nem akartam viszont azt se, hogy a profilomból mindenki egyből értesüljön arról, hogy egyedülálló anya lettem, és nem szerettem volna szelektálni a közös, akkor még boldog nyaralásos képek között sem. Egyszerűbb volt letörölni magamat, még úgy is, hogy nyilván nem tudtam, nem is akartam eltitkolni, mi történt. Számomra könnyebb volt így, „fokozatosan adagolni” az ismerősöknek, hogy elváltunk.”
Mára már eljutottam oda, hogy nem foglalkozom mások véleményével, és szerencsére a pletykáknak is megvan az az előnye, hogy a hátam mögött szólnak, nem előttem. Nem akartam viszont azt se, hogy a profilomból mindenki egyből értesüljön arról, hogy egyedülálló anya lettem, és nem szerettem volna szelektálni a közös, akkor még boldog nyaralásos képek között sem. Egyszerűbb volt letörölni magamat, még úgy is, hogy nyilván nem tudtam, nem is akartam eltitkolni, mi történt. Számomra könnyebb volt így, „fokozatosan adagolni” az ismerősöknek, hogy elváltunk.”
A cikk folytatódik, lapozz!
