Az elmúlt években egyre többször kerültek elém témaként a transzgenerációs kérdések, és az ezzel kapcsolatos pszichológia.
Valószínűleg azért érdekel ennyire ez az egész, mert én is érintett vagyok: számos kérdésben „megtalálva” érzem magamat. Az új kutatások minduntalan mélyebbre mennek a generációs traumákban és nem csak azt vizsgálják, mi vár a felnövekvő korosztályokra, hanem azt is, milyenek a mai felnőttek.
Tagjaik közé elsősorban az Y generáció tartozik: ők kb. 1980 és 2000 között születtek, de természetesen nincsenek rendkívül éles határok a végleteken. Szóval, azokról van szó, akik manapság kb. 23-43 évesek. Fiatal felnőttek, az élet küszöbén, vagy éppen a családalapítás után, esetleg a helykeresés kellős közepén… Kinek, hogy sikerültek az eddigi tervei.
Értelemszerű, hogy az Y generáció szülei közé többnyire az X generáció tagjai sorolhatóak. Ők azok, akik még teljesen más körülmények, életfeltételek mellett nőttek fel. Jellemző módon puhánynak és elkényeztetettnek tartják a „mai fiatalokat”, akik az ő megállapításaik szerint nem akarnak (tudnak) dolgozni és túl érzékenyek. Csak azt felejtik el, hogy a gyakran szidalmazott generációt éppen ők nevelték. Gyakran egyébként a modernizációt, a technika fejlődését teszik hibássá annak vonatkozásában, hogy az Y generáció kevésbé rátermett, vagy éppen szorongó és „gyenge jellem”.
De tényleg azok lennénk?
Azt gondolom, valóban sokkal több minden miatt szorongunk, mint a szüleink. Ezt a velük folytatott beszélgetésekből is le tudtam vonni, nem csak abból, amit érzékelek, vagy amit olvasok a témával kapcsolatosan. Anyukám sokszor felhozta, hogy nekik mennyivel könnyebb volt tervezni, tudták, hogy amit tanulnak, abban a szakmában el is tudnak majd helyezkedni.
Minden kiszámíthatóbb és egyszerűbb volt, ő úgy értékelte, hogy boldog gyerekkort és életet tudhat maga mögött.
Gyakran szóba került, mennyire sajnálja, hogy egyes dolgok nekem nem adattak meg. Közben viszont úgy érzem, nekem más területeken (pl. utazás, külföldi élet) sokkal több lehetőségem nyílt, mint nekik – itt pedig máris kiütköznek a generációs különbségek.
Miben más valójában az Y generáció?
Az egyik legnagyobb különbség a tanulmányok szerint az, hogy a mai felnőttek nem félnek segítséget kérni. Talán pont ezért van az, hogy az X generáció gyengének tartja a korosztályt. Az Y generáció előtt már nyilvánvaló tény, hogy egyes traumák feldolgozásához egyszerűen szakértőhöz kell menni.
Számunkra ráadásul már nem kínos pszichológushoz, terapeutához fordulni, szüleink viszont gyakran hallani sem akartak erről sőt, még el is ítélték azokat, akik megtették (ezt látjuk gyakran ma is).
Azt tapasztalom egyébként a saját környezetemben, hogy egyre nagyobb az igény a valódi, mély önismeretre és már távolról sem az egyetlen cél, hogy családot alapítsunk, és évente egyszer elmenjünk a Balatonra nyaralni. Ennél jóval nagyobb terveket szövögethetünk.
Ki merjük sőt, ki is akarjuk mondani, hogy mit rontottak el a szüleink és mit szeretnénk mi másként csinálni, erre tényleg rengeteg példát látok.
(Persze amikor a barátnőimmel ilyenekről beszélgetünk, mindig hozzátesszük, hogy a mi gyerekeink meg majd más miatt járnak pszichológushoz, mint mi.) Szóval nem arról van szó, hogy ítélkezünk, éppen ellenkezőleg, egyre jobban megértjük a történteket – hála annak, hogy a transzgenerációs traumák témája kezd kibontakozni és olyan módszerekkel ismerkedik a korosztályunk, mint a családállítás. A gyógyulás egyik alapvető feltétele, hogy átlátjuk, miért viselkedtek elődeink úgy, ahogy. Ha megértjük őket, a nézőpontjaikat, az aktuális kor specialitás körülményeit, az már fél siker.
Az Y generáció tagjai egyébként a tanulmányok szerint is szorongóbbak és hajlamosabbak a depresszióra is. Ezek a súlyos problémák egyre korábbi életkorban ütik fel a fejüket – nem ritkán már a húszas években. Valószínűleg egyébként éppen ez az, ami motiválja a többséget arra, hogy szakértőhöz forduljon, mégpedig minél előbb.
Mi vezet depresszióhoz?
A legnagyobb stresszor a szakértők szerint a pénz, nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak a mai fiatal felnőttek. Általában nem keresnek jól, nem tudnak időben elköltözni otthonról, vagy eladósodnak és ez az egész az életük minden egyes területére kihat. Ritka az, ha valaki megfelelő időben meg tudja teremteni az egzisztenciális feltételeit és így olyan kérdésekre koncentrálhat, mint az építkezés, a családalapítás, vagy éppen az önismeret.
A pénzhiány az élet minden területére kihat, és a felmérések alapján a társadalmi olló egyre szélesebbre nyílik: a szegénységből napról napra nehezebb kitörni, viszont akik gazdagok, azok még gazdagabbá válnak az évek során.
Ezzel a háttérrel már nem nehéz elképzelni, miért olyan rosszkedvűek sokszor a fiatal felnőttek. A tévhitekkel ellentétben a többségük nem lusta, hanem gyakran többet is dolgozik, mint a szülei. A motiváltságukat viszont elveszi, ha nem haladnak egyről a kettőre sőt, gyakorlatilag hónapról hónapra élnek.
Sokszor csalódnak is
Az Y generáció esetében sokan nem kapuzárási, hanem kapunyitási pánikról beszélnek. Ott állnak a felnőttkor küszöbén és fogalmuk sincs, merre induljanak – nem is csoda, ha nincs pénzük, amivel gazdálkodhatnának, biztos jövőképük pedig nem is dereng. Ezt a dilemmát gyakran nem érti meg az előző generáció (tehát saját szüleik), hiszen számukra a tanulás, a fizetés és a munkahely is egy-egy kiszámítható, tervezhető kérdés volt.
Igaz, hogy szüleinket még nem nevelték ennyire „burokban”, azaz több minden látható volt számukra a valódi világból.
Az Y generációt és a még fiatalabbakat sokszor a széltől is óvni próbálták, próbáljuk. Ennek köszönhetően aztán a mai felnőttek gyakran azzal szembesülnek, hogy mégsem ők a legjobbak mindenben és távolról sem a legszebbek, vagy éppen legsikeresebbek – pedig egész gyerekkorukban ezt hitték.
Ezt a tényt pedig nem könnyű feldolgozni és ugyancsak elősegíti a depresszió, vagy a szorongásos problémák kialakulását. A nyomás nagy a teljesítésre vonatkozóan, miközben a lehetőségek rendkívül szűkek pénz nélkül. Eközben mindenhonnan ömlik ránk, hogy minden csak tőlünk függ, bármire képesek vagyunk, ha eléggé akarjuk – még egy ok a csalódásra.
Sokszor nem könnyű manapság fiatal felnőttnek lenni, ellenben igazán könnyű belekerülni egy olyan körforgásba, amiből nagyon nehéz kimászni. Az Y generáció tagjai gyakran túlhajtják magukat és még így sem érnek el eredményeket. Vagy, ha elérnek, akkor esélyes, hogy jóval idő előtt kiégnek, és azzal szembesülnek, hogy a megszerzett egzisztenciára ráment a magánéletük és egyúttal a fiatalságuk.
Nem véletlen, hogy a generáció egyik kulcskérdése az, mégis hogyan lehet összeegyeztetni a családot és a karriert, és ha ez véletlenül sikerül is, akkor hol vagyok én? Hol vannak a vágyaim, hol az önismeretem, egyáltalán ki vagyok, és miért vagyok itt?
Az Y generáció talán jobban keresi a boldogságot, mint bármelyik korábbi generáció. Egyrészt lehetőségük van erre, illetve erős nyomást éreznek rá, másrészt viszont azt tapasztalják, bármit tesznek, az sosem lehet elég, az életük valamely területe bizonyosan sérülni fog.