Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
4/10 Információkat adunk át
A pletykáknak lehet megelőző, tanító jellege is, rossz szándék nélkül. Például egészen más elmondani valakiről a személyes, negatív tapasztalatunkat, kihangsúlyozva, hogy azt az adott szituáció szülte, mint eleve ítélkező és megmásíthatatlan véleménnyel élni valakiről, akit adott esetben nem is ismerünk a való életben. Előfordulhat tehát, hogy az emberek a pletykát a mások közötti együttműködés elősegítésére, vagy éppen gördülékenységére használják.
5/10 Félünk dolgozni saját magunkon
Azok, akik ítélkező hangvitelű pletykákban vesznek részt, jellemzően szorongó típusok. Ahelyett, hogy megkérdőjeleznék saját tetteiket, a pletykákra hagyatkoznak önigazolás gyanánt. A pletyka a vélemény megerősítésének egyik eszköze, valódi visszaigazolás nélkül alátámasztja, hogy „velünk minden rendben van” és nem kell változtatnunk semmin.
Nos, ez is hozzátartozik a pletykák kiváltó okához. Vannak, akik nem érzik magukat biztonságban szerelmi kapcsolatukban vagy barátságaikban, esetleg annyira laposnak érzik a mindennapjaikat, hogy szinte észrevétlenül is a pletykákban keresik az izgalmat.