Minden eddiginél könnyebb a kisebb-nagyobb csemetéknek programot szervezni. Állandóak a gyerekeknek szóló koncertek, előadások, bábszínházak, nem beszélve a kreatív szakkörökről, a játszóházakról és a jobbnál jobb készségfejlesztő játékokról. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy már minden otthon szerves részét képezik a különféle médiák, azon kell csodálkoznunk, hogy egyáltalán akadnak olyan gyerkőcök, akik valaha is unatkoznak. De mennyire jó ez így?
Kinek szól a program valójában?
Sok anya rossz szülőnek érzi magát, ha egyszerűen nem tud annyi időt szánni a gyermekére, amennyit szeretne, és úgy tapasztalja, hogy a csemete unatkozik. Tény és való, hogy a lehető legtöbb tartalmas órát kell fordítani a gyerekekre, de az unatkozást nem kell annyira tragikusan felfogni, hogy azonnal „kötelező” programot iktassunk a délutánba. Hiszen mi is az, ami igazán tartalmas?
A szülők gyakran elfelejtenek gyerekfejjel gondolkozni, és ezért asszociálnak tartalmas program gyanánt olyasmire, ami adott esetben számukra is izgalmas.
Emiatt mennek annyian játszóházba, vagy olyan plázába, szórakoztató központba, ahol mindenki csak úgy kapkodja a fejét. Azonban a kicsiknek izgalmas és tartalmas kikapcsolódás az is, ha elmennek a játszótérre, vagy éppen egy tanösvényre, hiszen ezeken a helyeken is megannyi felfedeznivaló várja őket.
Természetesen abban sincsen semmi rossz, ha alkalmanként eljutnak egy bevásárlóközpontba vagy egy játszóházba, de lényeges, hogy nem csak azok a kikapcsolódási lehetőségek fejlesztik őket, amik túlingerlik az idegrendszerüket. Sőt…
Baj, ha unatkozik a gyerek?
A sok-sok készségfejlesztő és interaktív játék között aligha van idő unatkozni. Ha mégis megtörténik, akkor rengeteg szülő automatikusan a médiákhoz folyamodik segítségül: jöhetnek a tabletek, a mesés videók és a telefonok. Manapság már látjuk és felmérésekkel is igazolták számunkra, hogy ez sajnos nem a helyes út, bár kényelmesnek kényelmes.
A mai internetközpontú világban persze nem feltétlenül az a szerencsés, ha teljesen elzárunk minden médiát a gyerekektől, hiszen nekik ez már a munkaeszközük lesz, a hétköznapjuk szerves, aktív részét képezik majd a kütyük, az okos kiegészítők. Akkor is hátránnyal indulnak, ha túl sokat babrálnak ezekkel a készülékekkel, de sajnos akkor is, ha egyáltalán nem találkoznak velük.
A lényeg tehát az arany középút, ami szakértők szerint legfeljebb napi 30 perc médiát jelent, azt is szülői felügyelet mellett.
A valóság ugyanakkor az, hogy messze nem hátráltatja a csemeték fejlődését az unalom, hanem egyenes segíti! Ennek oka az, hogy ha beüt az unalom, akkor a kicsiknek muszáj aktivizálniuk a kreativitásukat. Így lesz pár szál fonalból tekeredő kukac, vagy izgalmas sorkirakós a legóból. Egyik tárgy sem arra való, amire ilyenkor használják őket, de ezzel az égvilágon semmi gond nincs.
Kifejezetten gyakori hiba, hogy a szülők elveszik a kicsiktől a játékokat, ha azokkal nem rendeltetésszerűen játszanak, vagy megpróbálják megmutatni, hogyan kellene. Az sem igazán szerencsés, hogy olyan játékokat veszünk nekik, amikkel jóformán játszani sem kell, legfeljebb néhány gombot megnyomni rajtuk. Általában igaz, hogy valami minél hétköznapibb, minél egyszerűbb, annál jobb vele játszani. Nem véletlen, hogy a kicsik sokszor ösztönösen inkább a konyhaedényekkel vagy a süteménykiszúrókkal játszanak, nem pedig a méregdrágán megvett készségfejlesztőkkel.
Az csak hab a tortán, hogy ha nem akarjuk állandóan lekötni a figyelmüket, akkor automatikusan elkezdik felfedezni, megismerni a körülöttük levő világot, és ez bármilyen játéknál izgalmasabb.
Mindez csupán annyit jelent, hogy ne akarjuk mindig, mindenáron irányítani vagy programokra cipelni őket, hanem elégedjünk meg az olyan csodálatos lehetőségekkel, mint amilyen a gesztenyegyűjtés a közeli parkban, vagy akár kavicsdobálás a patakba.
Fontos agyi terület fejlődik az unalom hatására
Nem szabad szem elől tévesztenie egy szülőnek sem, hogy az unalom az, ami stimulálja a kreatív gondolkodásért felelős agyi területeket, azaz tettrekészségre sarkall, cselekvésre késztet, így hosszú távon a problémamegoldó készségeket is fejleszti.
Ennek megfelelő alapot biztosítanak a kisszámú és egyszerű játékok, az irányítás nélküli, lehetőség szerint szabadtéri programok, továbbá a csend. Egyáltalán nem jó, ha mindig van valami háttérzaj, ugyanis már ez is eltereli a kicsik figyelmét, és állandó inger éri őket.
Ezen a vonalon elindulva egyébként jól látszik az is, miért nem szerencsés már az egészen kicsiket különórákra, felkészítőkre hordani. Nem minden esetben ördögtől való ez a lehetőség, de erős tévhit azt gondolni, hogy egyenesen muszáj már óvodában „továbbképezni” a gyerekeket. Nekik ilyenkor arra van szükségük, hogy gyerekek legyenek, attól fejlődik a személyiségük, az agyuk, attól tudnak megfelelően szocializálódni.
Képek forrása: alenkasm/Depositphotos.com, Nadezhda1906/Depositphotos.com