Mielőtt álmodozni kezdenél a gyűrűről, és belefognál az esküvőszervezésbe, a menyasszonyos magazinok lapozgatása helyett inkább gondold végig, miért mondtál vagy mondanál igent a kedvesednek. A háttérben meghúzódó érvek ugyanis meglepőek lehetnek…
„Ez a következő logikus lépés.”
Évek óta együtt vagytok. Egy fedél alatt éltek. Szép párnak tartanak benneteket. Akkor hát össze kellene házasodnotok, nem?
Persze, a válasz akár „igen” is lehet, ám nem szabad, hogy a kettőtök véleményén kívül másé is számításba kerüljön, hiszen a saját életetekről csak ti dönthettek.
Ma már nincsenek kőbe vésett elvárások, hogy mennyi idő után illik oltár elé állni, így kizárólag az egyéni érzések, tapasztalatok és nézőpontok döntenek.
Jó döntés az eljegyzés? 3 jel, hogy még nem álltok készen a házasságra
Napjaink házastársi kötelékei leginkább érzelmi alapokon nyugszanak, semmi sem követeli meg, hogy csakis racionális érvek mentén határozzátok meg a jövőtöket.
Az esküvő nem holmi praktikus döntés, hanem a szívetek vágya kell, hogy legyen.
„Régen annyira odavoltunk egymásért!”
Rózsaszín köd, pillangók a gyomorban, édes bizsergés – a párkapcsolatoknak ezt a fázisát mindenki szereti. Természetes, hogy az érzelmek idővel szelídülnek, és ideális esetben mélyebb kötelékké forrnak össze.
A „boldogan élünk, amíg meg nem halunk” kezdetű mesébe azonban tényleg csak akkor érdemes belekezdeni, ha a kezdeti izgalmakat már egyikőtök sem sírja vissza.
Ellenkező esetben sajnos fennáll a veszély, hogy a kielégítetlen vágyak felülemelkednek kettőtök szövetségén, és bármikor megjelenhet az a bizonyos harmadik.
Persze, minden szerelem más: valamelyiket már az elejétől fogva nyugodt harmónia jellemzi, míg a másik ezer fokon ég. De legbelül úgyis tudod, számodra mit jelent valakiért „odalenni”.
„Ideje felnőnünk!”
Miért eddig talán mindketten ovisok voltatok?
Érdekes ellentmondás, hogy míg a házasságkötés presztízse napjainkban is viszonylag magas, a szövetség fenntartása mintha már kevesebb hangsúlyt kapna.
Magyarán a nők többsége inkább menyasszonyként látja magát, ha az esküvőről van szó, nem pedig feleségként. Holott az előbbi szerep röpke ideig tart csupán, utóbbi pedig szerencsés esetben örökre, de legalábbis évekig…
Ha felmerül bennetek az igény, hogy szeretnétek „felnőttebbnek” látszani mások szemében, talán nem pont az oltár előtt kellene elkezdenetek.
„Ilyen jó férjet úgysem találok!”
Jól néz ki, jól keres, megvan a magához való esze, szereti a gyerekeket… Talán le kellene csapnod rá, hiszen ilyen férfi nem minden bokorban terem!
Csak arról ne feledkezz meg, hogy ezek a kvalitások mit sem érnek, ha nem vagy szerelmes az illetőbe…
Tényleg képes lennél egy életre elköteleződni valaki mellett, aki valamilyen külső elváráshalmaz mentén „illik” hozzád, de legbelül úgy érzed, mintha csak egy barát vagy kedves ismerős lenne?
Ideális „férjalapanyagság” ide vagy oda, az ilyen kapcsolatok többnyire úgy végződnek, hogy a feleség ráun a monoton tökéletességre – ami belülről nézve egyébként korántsem tündérmese.
„Félek, hogy egyedül maradok…”
A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a magánytól való félelem a cselekedeteink egyik elsőszámú mozgatórugója.
Az ember társas lény, így természetes, hogy szüksége van a többiek jelenlétére és támogatására.
Az egyedülléttől történő rettegés azonban mégis az egyik legrosszabb tanácsadó, ha párkapcsolatról van szó, hiszen rávehet, hogy benne maradj egy olyan helyzetben, ami hozzád még véletlenül sem méltó.
Mielőtt belemenekülnél egy ilyen kompromisszumba, gondold végig, miért ennyire csekély az önbizalmad, és miért feltételezed, hogy a mostani románcnál nem érdemelsz jobbat.
Arról nem is beszélve, hogy a másikat is becsapod, ha „igaziságot” hazudsz…
