A pánik
A félelemnek és pániknak megvolt a maga helye életünkben: a túlélést szolgálta oly módon, hogy felkészítette a testet, mozgósította a szervrendszereken keresztül az embert a menekülésre.
Ma kétféle pánikról beszélnek: spontán pánikról – ahol a félelem a roham során alakul ki – és szorongásos pánikról – ahol a folyamatos, általános szorongás által valódi kiváltó ok nélkül jelenik meg a pánik.
A végeredmény ugyanaz: szapora légzés, emiatt szédülés, általános elgyengülés – és a pánikspirál. Elménk ilyenkor átveszi felettünk a hatalmat, és önkényesen irányít minket.
Mit gondoltak régen?
Az 1950-es évek előtt csak besorolták az embereket: normális ember, bolond ember. Ez utóbbival nem tudtak és szerintem nem is akartak mit kezdeni. Ebben az időben elég korlátozottak voltak a lehetőségek, ilyen volt az elektrosokk, a lobotómia, az inzulin-kóma.
Egy fokkal jobb lett a helyzet, amikor gyógyszerekkel próbálták a „bolondok” számát csökkenteni. Ugyanis véletlenül felfedeztek egy skizofréniára hatásos gyógyszert. Ekkor indultak meg a kutatások, mivel a pszichofarmakológia igen jól jövedelmezett a gyógyszergyáraknak. Az első antidepresszáns az imipramin volt.
Az alapvető tévedés
A pszichiáterek nagy többsége úgy gondolta, hogy teljesen mindegy, hogy milyen jellegű – spontán vagy szorongásos – a tünetek azonossága miatt antidepresszáns a megoldás. Ám nagyon mellényúltak, mert a szerotoninnak nincs semmilyen szerepe a betegségben – ugyanis egy másik vegyület a felelős mindenért: ez az acetilkolin, ami az idegsejtek közötti ingerület átvivő anyag.
Ebből adódik, hogy az antidepresszáns a pániktünetekre nem jó. Sőt, kiderült, hogy az antidepresszánsok hiánytünetei között szerepel a pánikroham. Felvetődik a kérdés, mire jó a rengeteg antidepresszáns, miért kell szedni évekig, de a legfőbb kérdés: hogy akkor mi az, ami segít?
Vegyük vissza az irányítást
Ki kell tudni kapcsolni azt az önfigyelő rendszert magunkban, ami a jelekre van állandóan kiélezve – mindenkinek dobban néha egy-egy pluszt a szíve, ám a pánikbeteg ezt egy roham kezdetének veszi. A pánik egy spirálhoz hasonló: attól pánikolunk, hogy pánikolni fogunk, majd jön a roham.
A dolog lényege, hogy amit most megélünk, arra rosszul reagálunk. Első körben tudatosítani kell, hogy egy pánikroham ártalmatlan, nem fogunk belehalni, ám ez nehéz, mert rémisztő. Egy módszer van, uralni kell a dolgot: a légzés tudatos szabályozásával sokat tehetünk az egyensúlyi állapot elérése érdekében.
A kívülálló úgy tud segíteni, hogy megfogja a másik ember vállát, határozottan ráparancsol, hogy nézzen a szemébe, és lélegezzen vele egy ütemben.
Kezelés
Alapvetően jó dolog az, hogy egy pszichológussal való találkozás alkalmával a múlt feldolgozatlan eseményeivel végre tudunk mit kezdeni, de a pániknál ennek nem nagyon van jelentősége. Ez egy rossz időben történő fiziológiai reakció, ami a jelenben történik velünk.
Sokkal előremutatóbb az a terápia, amivel mesterségesen – hiperventillációval – előidéznek egy pánikrohamot. Ezzel megmutatják a betegnek azt, hogy valójában veszélytelen, és uralható is, hiszen ha elő lehet idézni, meg is lehet szüntetni. Hatékony taktika hosszú távon az, ha visszaszerezzük az irányítást agyunktól, amire – mily meglepő – van technikája az agykontrollnak.
Végszó
Érdemes szem előtt tartani azt, hogy igen, kell orvos ilyen esetekben, a pánikrohamot nem egyszerű megélni, együtt élni vele. De azt is tudni kell, hogy minden szorongásos betegség igen jól reagál a placebo hatásra.
Az emberi elme igen összetett, az a dolga, hogy életben tartson minket. Hiszem, hogy lehet programozni, lehet pozitív gondolatokkal, ésszerű megoldásokon alapuló technikákkal segíteni helyes működését.