De mennyi az egészséges képernyőidő egy alsós gyerek számára? Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a digitális világ és a való élet között? Nézzük, mit mondanak erről a szakértők!
Miért kell figyelni a képernyőidőre?
A 6–9 éves gyerekek tele vannak energiával, kíváncsisággal és ahogy nőnek, természetesen úgy lesznek egyre önállóbbak. Ebben az életkorban zajlik az egyik legintenzívebb fejlődési szakaszuk, amely hatással van a kognitív, érzelmi és szociális képességeikre. A túlzott képernyőhasználat viszont gátolhatja ezt a fejlődést.
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) szerint a túl magas képernyőidő negatív hatással lehet a figyelemre, az alvásminőségre és a mozgásigényre is – ezek minden negatív következményével. Egy 2023-as tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta 2 óránál többet töltenek digitális eszközök előtt, hajlamosabbak az elhízásra, az alvászavarokra, sőt, még tanulási nehézségek is kialakulhatnak náluk.
Persze a technológia nem az ellenség – ha tudatosan használjuk, remek lehetőséget kínál a tanulásra és kreativitás megélésére. Olvass még a témában
Szakítás után, túllépés előtt: Amikor nem a személy hiányzik, hanem a dopamin érzése
Másodvirágzás 40 felett? Lehetséges, ha rendet teszel az életedben
A tavaszi óraátállítás 4 pozitív és 4 negatív hatása a testedre
„Nagyon sokan élik ki szexuális fantáziáikat szállodákban” – Szállodai dolgozók mesélnek






