Így számolhatod ki, hány évessel lenne ideális randiznod

Így számolhatod ki, hány évessel lenne ideális randiznod

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Így számolhatod ki, hány évessel lenne ideális randiznod

Vannak, akik szerint a szerelem nem ismeri a kort, és amit két felnőtt ember egyformán akar, abban nem lehet semmi rossz. Mégis sokan hajlamosak furcsán nézni azokra a párokra, akiknél jelentősebb a korkülönbség. Angolszász nyelvterületen elterjedt a szabály: az éveid számának a fele, plusz 7 év az az évszám, aminél fiatalabb partnerrel nem érdemes kezdened. De vajon működik a szabály? Nézzük, mit mondanak a pszichológusok!

Hogy működik a szabály?

A „korod fele, plusz 7 év” szabály népszerű, amolyan szólás-mondás szintű regula az angol nyelvterületen. Eszerint, ha például 24 éves vagy, akkor 24/2=12, és 12+7=19, tehát nyugodtan randizhatsz azzal, aki legalább 19 éves, a 18 évesek azonban túl fiatalok lehetnek hozzád.

A szabály persze működik akkor is, ha a kiszemelted idősebb nálad: ha 24 éves vagy, akkor 24-7=17, és 17×2=34, vagyis egy 34 évessel még nyugodtan randizhatsz.

Tény, hogy a szabály mókás játék lehet, és izgalmas is számolgatni vele, sőt az sem kérdés, hogy bizonyos szemszögből nézve egészen belátható eredményeket hoz – de vajon tényleg ilyen egyszerű volna kiszámítani, hogy jelent-e majd gondot a korkülönbség egy kapcsolatban?

Tényleg működik?

Pszichológusok 2000-ben végeztek egy kísérletet, amiben férfiakat és nőket kérdeztek arról, hogy mik a legfontosabb preferenciáik egy kapcsolatban, azaz házasságot, szerelmet, esetleg csak alkalmi szexet keresnek-e, majd arról is kikérdezték őket, mi a legalacsonyabb és a legmagasabb életkor, amit a partnerüknek el tudnak képzelni.

Az eredmények azt mutatták, hogy a népszerű szabály nagyjából megegyezik azzal az intervallummal, ahol az emberek nagyjából hasonló dolgokat keresnek egy párkapcsolatban, ugyanakkor a férfiak például alacsonyabb maximálisan elfogadható életkort jelöltek meg, amikor az ideális női partnert elképzelték maguknak.

A megnyugtató kiskapu

A tudósok persze felhívják arra is a figyelmet, hogy mindez csak statisztika, és az egyedi esetek nagyban eltérhetnek, és a megkérdezettek többsége is egy potenciális, elképzelt kapcsolatról beszélt, amikor a döntést nagyban befolyásolhatja a társadalmi elvárás – míg egy aktuális, hús-vér partner esetében, ha a kölcsönös vonzalom megvan, a társadalmi elvárások kisebb súllyal eshetnek latba.

Ha valaki mégis tartani szeretné magát a szabályhoz, a kiszemeltje azonban túl fiatal hozzá, akkor sincs ok az aggodalomra, mindössze várni kell néhány esztendőt, és a kémia az egyenlet szerint is működhet a két szerelmes között: ha valaki például 26 éves, a kiszemeltje pedig 20, akkor a randiszabály szerint éppen az elfogadhatósági határérték legalján van.

Néhány év múlva azonban, amikor elképzelt hősszerelmesünk már nem 26, hanem 28 éves lesz, kiszemeltje is a 22. évét tapossa már, ezzel pedig már fölötte lesz a randiszabály alsó határának, hiszen 28/2=14, és 14+7=21.

Az egész tehát csak türelem kérdése, de mi addig is azt javasoljuk, hogy ha néha mókás is a számokkal játszani, hallgassatok inkább a szívetekre, és örüljetek, ha találtatok valakit, akivel boldogok lehettek – függetlenül attól, hogy ki hány gyertyát fúj el a tortáján.

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!