Közeleg az év vége, és sokan úgy gondolják, hogy itt lesz az ideje változtatni. A karácsony a születés, az újjászületés időszaka. Ez után jön Újév napja, a kettő között pedig az új élet gondolatának érlelődése, egy folyamat van. Az új élet mindig a megbocsátással kezdődik…
A legerősebb kötés
Az élet néha olyan kemény, hogy elfelejtünk szeretni, újra kell ezt az érzést tanulni.
Van, akiben nincs is benne valóságosan ez az érzés, hiszen a szeretetet feltételekhez köti.
Tehát elmondható a szeretetről, hogy az emberek többsége csak kapaszkodik a szeretet nagyságába, átélni, adni nem tudja azt, teljes szívvel.
A harag és a gyűlölet viszont egy olyan „természetesnek” mondott reakció, ami zsigerből, reflexből jön. Egy önvédelmi folyamat része, mely mindig negatív előjelű.
A szeretet is véd, ám csak azt, aki valóban feltételek nélkül képes rá. A szeretet mindig pozitív előjelű – ha mindig teljesen pozitívnak érezzük azt, ha szeretünk, akkor igazi a szeretet.
A szeretet nem kegy, hanem egy pozitív előjelű, ugyanolyan erős érzés, mint a gyűlölet, harag. Így nyer értelmet a mondat: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.”
A méreg mérgez
Amikor azt mondjuk, hogy mérgesek vagyunk, valóban mérgezzük magunkat.
Egy negatív, stresszes állapotba kerülünk, a harag állapotába, melyet élettani folyamatok kísérnek. Ez az érzés, az élettani folyamatok kapcsán rombolja a testet.
A ligandok – speciális fehérjék – által olyan folyamatok indulnak el a testben, amelyek egyértelműen rombolóak. Problémákat okozhat, mint a magas vérnyomás, autóimmun betegség vagy rák.
Ezzel szemben, a „boldogsághormonok” stimulálóként hatnak a szervezetre, „kézzel foghatóan” erősítik az immunrendszert, sőt, fájdalomcsillapító hatásuk is van, sok egyéb mellett.
Ezért szükséges(!) az, hogy az egymás iránti harag ne váljon folyamatos állapottá. Az egymás közötti feszültséget fel kell oldani, melynek legegyszerűbb módja a kommunikáció.
Hogyan kommunikálj?
Mielőtt kommunikációba fognánk, végig kell gondolnunk pár dolgot.
Mindenki beleszaladt már abba a csapdába, hogy jó szándékkal újra és újra nekifutott a békülésnek, mégis a végén még több haraggal telt meg a szíve, mert veszekedéssé fajult a társalgás.
Ez azért történt, mert még nem engedte el teljesen a haragot. A szunnyadó harag tüze úgymond, fel lett piszkálva.
Tehát, mielőtt megpróbálnánk egy haragos állapotot feloldani, előbb magunkban kell helyrerakni a dolgot – rendesen, maradéktalanul.
Ehhez idő kell, és leginkább az, hogy átírjuk agyunkban adott személy iránt érzett érzéseinket pozitív előjelűre. Így bármit mond is a másik fél, nem leszünk kiszolgáltatva érzelmeink által, nem „borul el újra az agyunk”.
Az átírás folyamata
Idő, idő, idő. Adjunk időt saját magunknak, hogy beérjen a folyamat, ám ezt az időt ne hasztalanul töltsük.
Legegyszerűbb gyakorlati módja a harag „eltüntetésének” az, ha relaxált állapotban, „mantrázunk” – pl.: egy meleg vizes, lazító fürdés közben behunyt szemmel –, elképzeljük embertársunkat abban az állapotában, amikor még „szerettük” őt.
Mondogassuk magunkban, vagy akár hangosan is, hogy megbocsátunk neki, konkrétan ezért vagy azért. Tegyünk is érte valamit: például az esti ima alkalmával imádkozzunk érte, az enyhülésért.
Ezekkel mind azt erősítjük magunkban, hogy képesek vagyunk megbocsátani egy embernek, aki ugyan olyan gyarló, haraggal teli, mint mi – voltunk.
Még egy fontos dolog: a megbocsátás nem egyenlő azzal, hogy elnézzük valakinek a sértést, a rosszat. A megbocsátás kegy.
Amikor nem tudjuk, kire és miért haragszunk
Ez az állapot az, amikor úgy érezzük, hogy az egész világ összefogott ellenünk, és nem konkrét személy iránt, cselekvés iránt érezzük a haragot – ekkor már önálló életre kelt az érzés.
Akár kutathatunk is az iránt, hogy kire haragszunk, ám nagy valószínűséggel meglepetés fog minket érni: saját magunkra haragszunk. Azért, mert naivak voltunk, és engedtük magunkat átverni, megsérteni, nem voltunk elég felkészültek.
A megbocsátás egyik legnehezebb fajtája az, amikor saját magunknak kell megbocsátanunk. Ez a harag legveszélyesebb formája, mert többnyire önpusztítással, önpusztító életmóddal igyekszünk „feldolgozni” a helyzetet, leginkább tudattalanul. Ilyenkor érdemes pszichológus(!) segítségét kérni.
Az embernek, ha produktív, összeszedett, boldog életet akar élni, meg kell tanulnia megbocsátani, meg kell tanulnia feltétel nélkül szeretni. Ám ez nem elég, hiszen ezt rutinná, életmóddá kell, hogy tenni.
Az embert napi szinten érik sérelmek, ezért szükségszerű a megbocsátás rutinja, amit, mint mindent, gyakorolni kell.
